(MTI) - A Központ a Kitelepítések Ellen (Zentrum gegen Vertreibungen) díját Konrád György a német alkotmányozás bölcsőjének számító frankfurti Paulskirchében rendezett ünnepségen vette át Erika Steinbachtól, a Német Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnökétől.
1951-56 között végezte el az ELTE Bölcsészettudományi karának magyar tanári szakát. A forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a forradalom bukása után évekig állástalan. Az évtized végén tagja lett a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának, 1959-1965 között ifjúságvédelmi felügyelő volt Budapesten a VII. kerületi tanács gyámhatóságán. Naponta látta és élte át nyomorúságos helyzetben lévő emberek szenvedéseit és gyötrődéseit, tapasztalatait szociográfiai pontossággal, távolságtartásra törekedve, de a szenvedést átérezve és átélve írta le első regényében. A látogató az 1969. évi könyvhét legnagyobb sikere, megrázó és az irodalmi életet felrázó mű lett.
Később könyvszerkesztőként, majd városszociológusként gyűjtött tapasztalatokat. Több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal, közülük a legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel jelent meg. Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, végül 1977-ben erősen megcsonkítva jelenhetett meg, az eredeti, teljes szöveg csak az 1992-es kiadásban láthatott napvilágot. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. A következő nyáron Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, és a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett. Szerzőtársa a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta.
1973-88 között csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, harmadik regénye, a kíméletlen pontossággal és rendkívüli empátiával megírt A cinkos, majd az Agenda, 1. Kerti mulatság először csak külföldön jelenhettek meg. Az ország határain túl valamennyi művét kiadták, regényeit tizenkét nyelvre fordították le. Ő maga is sokat tartózkodott ezekben az években külföldön, ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben, az Egyesült Államokban, Párizsban, 1987-88-ban az amerikai Colorado College-ban világirodalmat tanított. A nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a mai magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált, így a hatalom nem tudta eldönteni, mi a rosszabb: ha beengedik Konrádot szülőhazájába, vagy ha kívül rekesztik.
Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett. 1990-1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1993 óta pedig alelnöke volt. 1991-től a budapesti magisztrátus elnöke, ugyanebben az évben egyik kezdeményezője a Demokratikus Charta mozgalomnak, 1993-tól a charta szóvivője volt. 1990 óta főként esszéket írt, 1994-ben jelent meg az Agenda, 2. Kőóra című regénye. További ismertebb esszékötetei: Az autonómia kísértése, Antipolitika, Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, Várakozás, Áramló leltár.
2001 végén jelent meg önéletrajzi regénye, az Elutazás és hazatérés, amelyben megrázó őszinteséggel, tárgyilagossággal és természetességgel írja le a család háború alatti sorsát. Ahogy maga vallott a könyvről, az életbemaradás gyermekkori kalandját írta meg.
Az önéletrajz második része 2003-ban jelent meg. A fenn a hegyen napfogyatkozáskor a háború utáni évtizedek napjainkig tartó önvallomása.
A külföldön is rendkívül sikeres író 1991-ben megkapta a német könyvszakma Békedíját. Konrád 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapítója, 1997-től 2003-ig a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt. 1990-ben kapott Kossuth-díjat, 1996-ban a Francia Becsületrend tiszti fokozatát. 2001-ben vehette át a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést. Az indoklás szerint európai humanistaként, világpolgárként szállt síkra Európa két felének egybekapcsolásáért és a nyílt társadalmak létrehozásáért. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta. Ugyanebben az évben Nikola Tesla-díjat kapott kiemelkedő kulturális tevékenységéért és munkásságáért. Szintén 2003-ban a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjével tüntették ki, a kitüntetést Johannes Rau akkori német államfő adta át Berlinben.
