A Kontroll Csoport első koncertje 1980 szilveszterén Wahorn András (a Bizottság együttes alapítója, festőművész) pomázi házának pajtájában volt. A csapat két és fél éves fennállása alatt mintegy negyven dal született, lemezt azonban nem készíthettek. Búcsúkoncertjüket 1983 májusában adták, ezt követően 1991-ben játszottak a NapNap Fesztiválon, majd később 2006-ban, 2009-ben és 2016-ban is felléptek.

A zenekarban az eredeti tagok közül az A38-on ott lesz Bárdos Deák Ágnes (ének), Müller Péter Sziámi (ének), Hajnóczy Csaba (gitár), Kistamás László (ének) és Farkas Zoltán (basszusgitár). Hajnóczy Árpád egykori szaxofonos jó ideje eltávolodott a zenei élettől, a Kontroll két dobosa, Iványi Norbert és Lehoczky Károly, valamint a másik szaxofonos, Újvári János pedig már nincs az élők sorában. A régi társakat most Németh Csaba dobos, valamint két szaxofonos, Balogh Balázs és Pázmándi Gergely fogja kiegészíteni.

A zenekaron kívül színpadra áll Müller Péter Sziámi néhány társszerző vendége, köztük Takáts Eszter, Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Kiss Llászló és Másik János, a Sziámi által kitalált Napidal játék mind a 366 dalát megzenésítő Schwenk András, valamint a Napidallal Társulás és az arra épülő, tévéműsorként decemberben induló Dalműhely állandó zenekara, az ATMO.

A Napidal Sziámival elnevezésű projektben az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi és a Müller Péter Sziámi AndFriends szerző-frontembere egy éven át minden nap közzétett egy-egy dalötletet a YouTube-csatornáján, és közös alkotásra szólította a társszerzőket. Mostanra csaknem háromszáz zeneszerző és együttes ezernél is több megzenésítést produkált belőlük.

Az október 22-i est 19 órakor a Napidallal Társulással indul, a Kontroll Csoport 20 óra 30 perckor lép színpadra.

Nyitókép: az első Kontroll Csoport-koncert. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás