fbpx

Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves falfestményre Yorkban

Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, „nemzeti jelentőségű” falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában – írta meg a Guardian című brit lap.

A Micklegate utcai lakás konyhájának szétbontásakor a felújítást végző szakemberek pillantották meg először a konyhaszekrény mögötti falfelületen az 1660-as évekből származó festményt, amely Francis Quarles költő 1635-ben kiadott Emblémák című könyvének jeleneteit eleveníti meg. Először azt hitték, talán egy nagyon régi, viktoriánus korabeli tapéta lehet, de aztán egyértelművé vált, hogy a mintákat a falra rajzolták. Kiderült, hogy a fal régebbi, mint a körülötte lévő épületrészek.

Luke Budworth, a lakás tulajdonosa elmondta, hogy korábban is észlelték, hogy a fal egy része szokatlanul fest, de ezt mindig azzal magyarázták, hogy a lakás maga eléggé rozzant állapotú, mert annyiféle célra használták már az épületet a korábbi évszázadok során. Arra nem számítottak, hogy egy napon ilyen izgalmas felfedezést tesznek.

A falfestmény tavaly került napvilágra, és azóta minden részletét felfedték.

A lakás tulajdonosa elmondta, hogy bár csodálatos érzés, hogy az otthonát egy ilyen falfestmény díszíti, sajnos nem kapott anyagi támogatást arra, hogy szakszerűen képes legyen megóvni a 400 éves műalkotás állagát. A műemlékvédelmi hatóságtól mindössze ahhoz kapott segítséget, hogy újra letakarják a falfestményt, nehogy megsérüljön. A dolgot végül úgy oldották meg, hogy magas felbontású másolatot nyomtattak a képről, és azt helyezték fel védőrétegként a falra.

Abban reménykednek még, hogy az eset talán felkelti olyan kutatók érdeklődését, akik szívesen bevennék a falfestményeket valamilyen kísérleti állagmegőrző projektbe. Abban is bíznak továbbá, hogy a számos műemléképületnek otthont adó Micklegate más lakói is élnek majd a gyanúperrel, hogy akár saját lakásaik falai is rejthetnek hasonló kincseket.

Fotók Luke Budworth jóvoltából

A rovat további cikkei