Könyvbemutatóval és faültetéssel értek véget a magyar napok Tel-Avivban

Kultpol

Faültetéssel, koncerttel, táncházzal és akrobatikus színházzal értek véget a magyar napok Izraelben.

A háromnapos rendezvénysorozat csütörtöki zárásakor
Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért
felelős helyettes államtitkára közölte: idén azért volt a korábbi éveknél
jelentősebb és gazdagabb az ötödszörre megrendezett esemény programkínálata,
mert ezzel emlékeztek meg a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok
újrafelvételének 30. évfordulójáról.

Az évforduló miatt a kormánya tavaly úgy döntött, hogy kulturális évadot szervez Izraelben, ezzel is hangsúlyozva, hogy a két ország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint az utóbbi években, amikor a nemzetközi színtéren is egymás kiemelten fontos partnerei- mondta Schőberl Márton.

 A diplomáciai kapcsolatok felújítása mellett a rendszerváltoztatás 30. évfordulójáról is tematikus programmal emlékeztek meg: a csütörtök esti záróelőadás A szabadság lágy érintése című akrobatikus színházi előadás volt.

Fotók: Bea Bar Kallos