Hölgyeim és uraim, ha egy mű címében szerepel az Esti, ott már nagy baj nem lehet, Esti Kornél, Esti kérdés, Esti sugárkoszorú, Esti térkép, Esti kréta, Esti Lauder és a sor folytatható, most épp az Esti iskolával, ami számomra eddig egy remek kézirat volt, tegnap estétől viszont egy nagyszerű könyv. Ha eddig nem tudtam volna, mi a különbség kézirat és könyv között, hát most volt érkezésem megtapasztalni. Nem ég és föld, persze, hanem mondjuk ég és égbolt.
És én most maradnék is ennél a gyönyörű és szabad, következésképp különös könyvtárgynál, felnőtteknek szerzett olvasókönyvnél. Persze érintem az említett kéziratot is, Bán Zsófia huszonegy izgalmas, vibráló szövegét, melyek egybe ugyan nem, de össze nagyonis függenek, noha előadásmódjuk meglehetősen különböző. A könyvtárgyon kívül összetartja e szövegeket például a kultúrák, diszciplínák közti következetes átjárás, továbbá az ironikus didaxis, a szövegek végére biggyesztett blőd és pimasz, naiv és cinikus kérdések és feladatok -- Előfordult-e már nálatok otthon cserebomlás? Ha igen, hogyan védekeztetek ellene? illetve Tedd a szívedre a kezedet: szoktál-e műtét előtt mindig kezet mosni? Ami persze a legfőbb összetartó erő, az Bán Zsófia literátori keze, humora, írói érzékenysége, selyemsprőd okossága.
Egy rendes olvasókönyv, jelentsen bármit is, mindig képes, legalábbis ábrás, s ezek az elemek nagyszerűen megférnek egymással, csak legyen, aki az egészet kitalálja, kivitelezi s legyen olvasó, aki titkos és nem titkos kapcsolatrendszerét képnek és szövegnek, ábrának aránynak, elhelyezésnek okosan fölfejti a maga számára és gyönyörűségére. Avagy nem fejt föl semmit, hanem csupán olvas. Avagy hol fölfejt, hol nem fölfejt. Fölüti itt-ott, kezdi előlről, hisz lehet úgy is, mármint olvasni rendesen. Szóval ez az olvasó könyve, meg van neki csinálva, ahogy kell, és rá van hagyva, ahogy kell.
Hogy miről szól, azt természetesen nem fogom itt elmesélni, de például Holvan anyáról szól, kit egy egész falu keres, mely falu maga is gyakran el tud veszni a GUM áruházban vagy a copacabanai tengerparton -- ha belegondolunk, hol máshol veszne el egy falu, nem? Írjatok fogalmazást "Egy hónap falun" címmel! Ügyeljetek arra, hogy ne keltsetek vele megbotránkozást otthon vagy az iskolában. -adja ki a feladatot a szerző, majd rövidesen távoli tájakra tér, aholis a citromfagylaltról beszélteti hősét, bizonyos Gustavot, arról, hogy köztünk legyen szólva, a Kuséir-sivatagból igencsak hiányzik egy citromfagylalt! Ami nagy igazság lenne akkor is, ha nem Flaubert-nek hívnák emez édes, illetve savanyúszájú hőst.
Szól a könyv egy hajdani pingpongmeccsről, lásd cserebomlás, s arról, hogy senki sem bolyong büntetlenül pálmák alatt, és az érzelmek bizonyosan megváltoznak olyan országban, ahol az elefánt és a tigris otthonos.
Szól azután kettő darab Frida Káló nevű kislányról, kik, 1969-ben vagyunk, összeoperálják a szívüket, mely műtét, idézem: gyakorlati szempontból sem volt éppen szerencsés megoldás, a kettőnk szívét összekötő artériát át kellett bújtatni a felsőrész ujja alatt, ez aztán rátekeredett a karomra, és akadályozott a mozgásban. Mi tagadás, kissé gány-jellege volt az egésznek, pedig ki volt írva a faliújságra, hogy csak pontosan, szépen, de megnéztük volna, ki csinálja meg jobban otthon, a fürdőszobában.
Szól a toronyugrásról, nem akármilyen torony, arról, hogy egy Poszeidonna ugrik egy sima Auerbachot, és nem spilázza túl, illetve arról, hogy lehet így, lehet úgy, csak egyet nem lehet: hanyagul, trehányan ugrani. Ugrani mindig csak pontosan. Fegyelmezetten.
Szól egy nyilaskeresztes melltartóról, amit bizonyos Don Pizarro a golyóálló mellénye alatt hord a Fidelió című blogoperában, illetve nem erről szól, csupán szó van a melltartóról az önkényuralmi jelképpel, szól továbbá világnézetünk alapjairól a nagypostán karácsony előtt, mikor Fuchs tanárnő azon gondolkodik, kedvenc mondatom, hogy Erdélyi havasok között eldugott mofetta tán az ünnep?
A képek taglalásába bele se kezdenék, de azért fölhívnám itt a figyelmet egy viharkabátos, kb. usankás férfira, ki akkora szárnyakat visel, mint egy-egy suba, és ez bizony gyönyörű, akkora szárnyakat, amekkorák tán még a nagy büdösbogárnak sincsenek a híres bogarászról, Henri Mouhot-ró szóló opuszban, akit Charles Bovary által való megcsalatása űz a dzsungelbe.
Szól továbbá egy doboz fényképről, bizonyos Jolika kalaposleány fényképeiről, kinek anyósa az operában a foajé szót mindig úgy mondta, mint aki csodálkozik, s kit végül, de nem utolsósorban belelőttek a Dunába, oppardon, lehet, hogy csak beleugrott ez a Jolika pontosan fegyelmezetten, s leúszott mint a vidra Csepelig, a Fekete tengerig, önszántából -- történt itt valami? Foájé?
Szól egy éjszakai állatkertről, ezt kiváltképp tessék többször elolvasni, majd kiszámítani, hogy hány angyal fér el egy gombostű tetején, ha egy angyal cca. 45 cm és hitetlen!
Szól a nagy Longfellow-ról, a hangot leginkább talán tragikopikirtnek mondanám, szól Manet, nem Monet, Manet Olympiájáról mármint a festményről, illetve a modellről, aki eléggé csúnyán, sőt botrányosan viselkedik a nagy festővel, itt jegyzem meg, hogy Bán Zsófia fikció és kultúrtörténet határvidékén, összefolyásainál üdítően jól érzi magát, lubickolatíve érzi magát, és üdítően jól érezteti az olvasót - pezsgőfürdő franciaszótárral, valami ilyesmi.
Szól az Esti iskola mint minden rendes olvasókönyv Newton almájáról és a gravitációs erőről, Mantegna madonnájáról, s az ember lombik énjéről -- Bald oder nie, most vagy soha.
Szól egy határmenti falusi nyárról, két kislányról, az idillt halálpontosan, a klasszikus novellák dramaturgiája szerint fordítva át tragédiába.
Szól továbbá a szagokról, ezer szagról, közöttük egy öreg brazil villamos kapaszkodórúdjának valamiképp a halálra emlékeztető fémes szagáról, szól Tenkesnéről, a nóhóról, például arról, mi a teendő, ha valaki nőnemű lénynek az ura piszkavassal készül vadast aprítani a hátából, nem fogom végigmondani a tartalomjegyzéket, még érvelhetünk mellette vagy ellene, hogy ha Nagyabonyban csak két torony látszik, de Majlandban harminckettő látszik, melyiket nézzük inkább, elmélázhatunk osztályfőnőki, illetve oroszórán Lajka kutya igazságán, mely nem szép, de érdekes, megtudhatjuk, hogy az utolsó előtti írás beszélője hogy nem találkozott Lesznai Annával, József Attilával, Móricz Zsigmonddal, Ottlik Gézával, Weöres Sándorral és Nádas Péterrel, végül nevetve, illetve nevetéstől övezve -- az egész város egy nagy juharszirupos nevetőtelep - s a torkunkon akadva távozhatunk Bán Zsófia Esti iskolájából, hová nagyon is van mit járni, azután újra járni, hiszen, hogy úgy mondjam, több kurzust is megér.
Tessenek nézni, olvasni - ha nem mondtam volna, nagyon jó könyv.
