Június 12-én második alkalommal rendezik meg a Bookline Könyvcsere Pikniket, ahol ezúttal a Margó Irodalmi Fesztivál keretében adhatnak a látogatók új életet régi vagy feleslegessé vált olvasmányainknak. Vendég lesz Halász Rita, Puskás Peti, koncertet ad Saya Noé.

A Könyvcsere Pikniken a Bookline arra buzdítja az olvasókat, hogy hozzanak magukkal már olvasott könyveket, és vigyenek el olyanokat, amiket szívesen forgatnának. A Margó Irodalmi Fesztivál támogatójaként a Bookline így segíti elő a könyvek újrahasznosítását és az olvasás élményének megosztását. Szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy azok az értéktárgyak, amik számunkra már nem hasznosak vagy akár feleslegesnek tűnnek, másnak még lehetnek értékesek.

A könyvek cseréje, olvasása, keresgélése már reggel elindul, délután pedig a szervezők beszélgetésekkel és koncertekkel színesítik a programot. Elsőnek Turai Barnabás, a Síkidegvagyok Instagram-oldal alapítója mesél arról, hogy a mindennapok pörgésében hogyan juthat idő az olvasásra. Halász Rita, aki első kötetes szerzőként, Mély levegő címmel megjelent regényével Margó-díjas lett, saját, olvasással és alkotással kapcsolatos történeteit, emlékezetes élményeit osztja meg a közönséggel. Őt követi Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti, akiket a fenntartható életmód és az olvasás közötti kapcsolódási pontokról kérdez a műsorvezető, Valuska László.

A beszélgetések mellett kora délután két koncertet is meghallgathatnak az érdeklődők, 12:30-kor Saya Noé lép a Könyvcsere Piknik színpadára, a fiatal énekes a hazai elektronikus zene egyik meghatározó alakja. 14:00 órától pedig az elsősorban dalszerzőként ismert Kocsis Bence és zenekara szerepel.

Az
eseményre könyvvel érkezőket a szervezők italkuponokkal, ajándék repohárral és
sok szeretettel várják.

A Bookline 2021-ben indította el könyvcsereprogramját. A cserepontokként működő installációk, azaz a Lapozók országszerte fellelhetők, a kiolvasott könyveket jelenleg Budapesten, Pécsen, Debrecenben, Szombathelyen és Győrben várják. 2022 második félévében további bővítést tervez a márka, hiszen a könyv és az irodalom közös érték, amit érdemes megosztani egymással.

A Bookline könyvcsereprogramjáról és az országszerte fellelhető Lapozókról itt található még több információ.

Bookline Könyvcsere Piknik
Időpont: június 12., vasárnap, 9:30–15:00
Helyszín: Városmajor Szabadtéri Színpad bejárata
12:00 Turai Barnabás – Olvasni a mindennapos pörgésben
12:30–13:00 Saya Noé-koncert
13:00–13:30 Halász Rita – Egy Margó-díjas szerző történetei az olvasásról, alkotásról
13:30–14:00 Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi – Mi köze az olvasásnak a fenntarthatósághoz?
14:00–15:00 Kocsis Bence és zenekarának koncertje