Mondhatjuk azt is, hogy a nemzetközi könyvvilág ideiglenesen hazánkban tartózkodó fóruma beleolvadt a Millenáris programjaiba. Ha csak a parkban ülünk a lacikonyhák, a szabadtéri koncertek és az aranyhalas tavak között, észre sem lehetett volna venni, hogy ez most egy különleges népünnepély. Bár a sültkolbásszal teli tálak és sörös dobozok mögött is megannyi kortárs prózaíró rejtőzött, amikor Ludmila Ulickaja, az orosz sztárírónő, a fesztivál idei díszvendége átsuhant a vadul játszó gyerekek között, már össze sem súgtak az emberek. Viszont amikor Tilla, a tévésztár megjelent a gyerekeivel, annál inkább, mondhatnám, kissé megbillent felé az egész dimbes-dombos vidék. Írók, kiadók, könyvesek tehát zavartalanul végezhették a dolgukat.
A tavak közötti placcon lévő kis bódékban most nem fagylalt, hanem például az idei Kálvin évre megjelent református kiadványok kaphatók. Ezt nevezem, itt a kultúrát úgy fogyasztják, mint máshol az antidepresszánsokat. A francia származású genfi reformátor is büszke lenne ránk. Magamban el is neveztem Kálvin Galaxisnak ezt a fesztivált. Örömmel láttam, hogy idén a kedvenc, hajléktalanokat segítő lapom, a Csillagszálló is kapott egy standot, ahol népszerűsítheti az újságírók, szépírók, képzőművészek által írt, igényes lapot. Válság idején van a kultúrának a legfontosabb szerepe az életünkben, azt hiszem, ez jól megmutatkozik itt. Miközben a könyvekről beszélgetünk, legfeljebb nem kólát, hanem csak málnaszörpöt iszunk.
A Jövő Házában kissé okosabban építették meg a könyvbemutatók tereit, hogy ne legyen akkora áthallás, mint tavaly, amikor író írónak nem értette a szavát. A lépcsők alatti kis Hess András teremben neves kiadók könyvbemutatói adják egymásnak a kilincset, a lépcsők melletti plakátok Sven Nordquist svéd meseíró jelenlétét hirdetik. Tisztára úgy néz ki az író, mint nálunk is népszerű meséinek főhőse, Pettson, aki egy furfangos macskával, Findusszal él egy kis faluban.
A hollandok a Magyarországon élő hollandokat népszerűsítik. Bérczes Tibor Minden csak az első nap szokatlan című kötete itt élő hollandokkal készített interjúkból áll, amolyan kis portrék, amelyek nagyon tanulságosak nekünk abból a szempontból, hogyan is lehetne jól élni itt. Jaap Scholten budai polgár, magas és egyenes tartású, amikor keresztül lépked a parkon, nagyon feltűnő, tehetné ezt egy szép fehér lovon is. Jó itt nekem?! című regényében szépprózai módon is megadja a választ arra, amire mi sosem mertünk rákérdezni, hogy mitől érezheti magát jól az alkotó ember Magyarországon. A nép azé, aki megműveli, úgyhogy hajrá írók, csak így tovább.
A Fogadót idén a gyerekirodalom számára rendezték be, nyüzsög is a mesekönyvéhes aprónéptől, feltűnnek a Csillagok háborúja fő figuráinak öltözött statiszták is, úgy érzem magam, mint a szellemvasúton. A galérián az Elsőkönyvesek fesztiválja zajlik, itt ismerkednek egymással Európa fiatal tehetségei Békés Pál segítségével, jó arányban vannak az írónők. Sylwia Chutnik kísérőjével beszélgetek, miközben a lengyel feminista írónő ötéves gyereke játszik mellettünk, apukával együtt várja anyukát, aki most épp a Zsebatlasz a nőkhöz című, a varsói bérházak világában játszódó regényéről beszél. Este Oxitocin parti lesz a Dandár fürdőben az Art Proletarz aktív állampolgárságra buzdító projektjén belül, a könyvbemutatók után oda vonul át a lengyel kolónia. A multikultúrából a patriotizmusba, mert itt élned, halnod kell.
A Csodák palotája játékszerei között az Öveges teremben Háy János új novelláskötetének bemutatója zajlik, mint zárás előtti utolsó program, természetesen tele a terem. Az Egymáshoz tartozók című kötet fedlapján a szokásos szomorú manók, azaz mi, akik nem tudjuk, hogy itt rosszabb vagy ott jobb. Most úgy tűnik, és az író is erre buzdít, hogy világot bárhol lehet jól teremteni, a lehető legrosszabb körülvevőből is. A Makám zenekar koncertjét ezért már könnyű szívvel hallgatom, miközben a fiamat táncolni hívja három kisleány. És megy, mert a mulatság jár neki. Nekem meg az elégedett bambulás a könyvhalom súlya alatt.
