Izer Janka
Az egyik tanárom mondta egyszer, hogy az Anna Karenina jobb, mint egy húszalkalmas terápia. Szerintem azok, akik olvasottak, sokkal jobban ismerik a saját pszichéjüket, nyilván emiatt jóval tudatosabbak is. Emellett sokkal könnyebben átlátják a nagyobb összefüggéseket bármilyen területen, sokkal érzékenyebbek a társadalomban megjelenő igazságtalanságokra. És ez csak az olvasás. A szövegértés ismerete minden hétköznapi szituációban hasznos, a jó helyesírás már a munkakereséskor is sokszázalékos előnyt jelent.
De nem ezeket látom az irodalom valódi hasznának. A művészeteket, az irodalmat ismerők kultúrahordozók. Határozottan azt látom, hogy korszakváltásban vagyunk, és bármerre is indul el a társadalom, a félig – vagy teljesen – nomád életformához, a törzsi élethez való visszatérés lesz a megoldás a túléléshez, vagy legalábbis a boldog, érzelemmel és értelemmel teli élethez biztosan. Ez viszont új, alapvető – etikai és kulturális – normák megfogalmazása nélkül lehetetlen. Ehhez a (talán egyedül megfelelő) tökéletes alap az irodalom.
Irodalomelmélet ismerete nélkül pedig meglehetősen nehéz lenne dekódolni a bennük lévő tanításokat, főleg, ha a civilizáció teljesen új irányt vesz – legyen az a mesterséges intelligencia vagy a túlélésért folyó küzdelem által uralt – ahhoz képest, amit ma ismerünk.
Akik ismerik a szépirodalmi műveket, és azokat elemezni, értelmezni is tudják, azok lesznek az új civilizáció kiépítésének felelősei – mivel egyedül ők lesznek képesek rá. Ebben hiszek, ha elborultnak tűnik is.
Kovács Újszászy Péter
Az irodalom több releváns élethelyzetben is mentsvárunk, örömforrásunk lehet. A gyerekeknek új utakat nyit meg a világ felismerésében. Ha a művekkel azonosulni tudnak, akkor lehetséges, hogy a fiatalság hamarabb, könnyebben megtalálja az útját. Tanárként igyekszem a gyerekeknek olyan műveket adni, amelyekkel azonosulni tudnak, főszereplőik azokat az utakat járják be, amelyekre életutazásuk során ők is ráléphetnek.
Gere Nóra Éva
Benne vagyok egy Facebook-csoportban, ahol Csehországban élő külföldi nők segítik egymást. A minap valaki arról panaszkodott, hogy bár az élete a papírforma szerint teljesen rendben van – jól fizető programozói állása van, lakást vettek a férjével, és vannak megtakarításaik –, mégsem boldog.
Tele van az internet mémekkel, melyek azt figurázzák ki, hogy a gazdag szülők gyermekei nagy arányban jelentkeznek művészeti akadémiákra – tehát ha az embernek az alapvető szükségletek miatt nem kell aggódnia, akkor az alkotás, a kreatív tevékenységek felé fordul. Mintha ez lenne a legősibb, legtermészetesebb vágyunk, mely felszínre tör, mihelyt nem kérdéses, hogy van-e mit enni és van-e tető a fejünk felett.
A pandémia alatt sok kampány buzdított arra, hogy adakozzunk a művészeknek, akik hirtelen munka nélkül maradtak. A meggyőzésünkre szánt érvek egyike nemegyszer az volt, hogy ezen művészek alkotásai mentenek meg minket a teljes becsavarodástól a karantén alatt – a zene, a filmek, a könyvek.
A művészetek, a szép, az alkotás alapvetés. És mindeközben sajnos luxus is. Ha spórolnunk kell, elsők között a kultúrafogyasztásról mondunk le. Vagy egyszerűen nincs rá időnk. Pedig minden ezzel kezdődött, több vallás is úgy ábrázolja a világ teremtését, mint egy isteni művészeti projektet.
A művészetek gyakorlati haszna az, hogy életben tartson minket.
