Ha spórolnunk kell, elsők között a kultúrafogyasztásról mondunk le
Mit nevezünk haszonnak, amikor az irodalom szükségszerűségét próbáljuk meghatározni? Spórolás gyanánt a kultúrafogyasztásról mondunk le leghamarabb? Korszakváltásban vagyunk? Mi a megoldás a túléléshez? Könyvjelző-sorozatunk legújabb részében Izer Janka írót, Kovács Újszászy Péter, illetve Gere Nóra Éva költőket kérdeztük.
Izer Janka
Az egyik tanárom mondta egyszer, hogy az Anna Karenina jobb, mint egy húszalkalmas terápia. Szerintem azok, akik olvasottak, sokkal jobban ismerik a saját pszichéjüket, nyilván emiatt jóval tudatosabbak is. Emellett sokkal könnyebben átlátják a nagyobb összefüggéseket bármilyen területen, sokkal érzékenyebbek a társadalomban megjelenő igazságtalanságokra. És ez csak az olvasás. A szövegértés ismerete minden hétköznapi szituációban hasznos, a jó helyesírás már a munkakereséskor is sokszázalékos előnyt jelent.
De nem ezeket látom az irodalom valódi hasznának. A művészeteket, az irodalmat ismerők kultúrahordozók. Határozottan azt látom, hogy korszakváltásban vagyunk, és bármerre is indul el a társadalom, a félig – vagy teljesen – nomád életformához, a törzsi élethez való visszatérés lesz a megoldás a túléléshez, vagy legalábbis a boldog, érzelemmel és értelemmel teli élethez biztosan. Ez viszont új, alapvető – etikai és kulturális – normák megfogalmazása nélkül lehetetlen. Ehhez a (talán egyedül megfelelő) tökéletes alap az irodalom.
Irodalomelmélet ismerete nélkül pedig meglehetősen nehéz lenne dekódolni a bennük lévő tanításokat, főleg, ha a civilizáció teljesen új irányt vesz – legyen az a mesterséges intelligencia vagy a túlélésért folyó küzdelem által uralt – ahhoz képest, amit ma ismerünk.
Akik ismerik a szépirodalmi műveket, és azokat elemezni, értelmezni is tudják, azok lesznek az új civilizáció kiépítésének felelősei – mivel egyedül ők lesznek képesek rá. Ebben hiszek, ha elborultnak tűnik is.
Kovács Újszászy Péter
Az irodalom több releváns élethelyzetben is mentsvárunk, örömforrásunk lehet. A gyerekeknek új utakat nyit meg a világ felismerésében. Ha a művekkel azonosulni tudnak, akkor lehetséges, hogy a fiatalság hamarabb, könnyebben megtalálja az útját. Tanárként igyekszem a gyerekeknek olyan műveket adni, amelyekkel azonosulni tudnak, főszereplőik azokat az utakat járják be, amelyekre életutazásuk során ők is ráléphetnek.
Gere Nóra Éva
Benne vagyok egy Facebook-csoportban, ahol Csehországban élő külföldi nők segítik egymást. A minap valaki arról panaszkodott, hogy bár az élete a papírforma szerint teljesen rendben van – jól fizető programozói állása van, lakást vettek a férjével, és vannak megtakarításaik –, mégsem boldog.
Tele van az internet mémekkel, melyek azt figurázzák ki, hogy a gazdag szülők gyermekei nagy arányban jelentkeznek művészeti akadémiákra – tehát ha az embernek az alapvető szükségletek miatt nem kell aggódnia, akkor az alkotás, a kreatív tevékenységek felé fordul. Mintha ez lenne a legősibb, legtermészetesebb vágyunk, mely felszínre tör, mihelyt nem kérdéses, hogy van-e mit enni és van-e tető a fejünk felett.
A pandémia alatt sok kampány buzdított arra, hogy adakozzunk a művészeknek, akik hirtelen munka nélkül maradtak. A meggyőzésünkre szánt érvek egyike nemegyszer az volt, hogy ezen művészek alkotásai mentenek meg minket a teljes becsavarodástól a karantén alatt – a zene, a filmek, a könyvek.
A művészetek, a szép, az alkotás alapvetés. És mindeközben sajnos luxus is. Ha spórolnunk kell, elsők között a kultúrafogyasztásról mondunk le. Vagy egyszerűen nincs rá időnk. Pedig minden ezzel kezdődött, több vallás is úgy ábrázolja a világ teremtését, mint egy isteni művészeti projektet.
A művészetek gyakorlati haszna az, hogy életben tartson minket.