Mi történik pontosan akkor, amikor gyerekeinknek olvasunk, s mi történne, ha nem olvasnánk? Olvasás közben mi is elvarázsolódunk – érthetünk egyet Heinczinger Mika, a Kossuth-díjas Misztrál együttes alapító tagjának mondatával. Oly sok szülő, köztük Péter Beáta író-újságíró is szívesen gondol vissza azokra az esti rituálékra, amikor meseolvasás reményében kuckózott be az egész család. Bocskor Bíborkát, a Magashegyi Underground énekesét az is foglalkoztatja, hogyan éli meg kislánya az elmesélt történetek dinamikáját, Háy János József Attila-díjas szerző pedig a könyvek kapcsán mondja: mindig és mindenek ellenére az ember akar és fog gondolkodni azon, hogy mi végre van a világon.
Bocskor Bíborka
Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a pre- és perinatális pszichológiai lehetőségeket ismerve, már a várandósságom alatt olvastunk, meséltünk kislányunknak, ezzel is keresve a kapcsolódások színes lehetőségeit, és ahogy növekszik, ez csak egyre erősödik, miatta és miattunk is. Mesélünk közösen. Mindig öröm felfedezni, megélni az ő dramaturgiájának, megélésének a dinamikáját, azt, hogy hogyan kerül felszínre egy-egy kérdés, egy-egy közös vagy egyéni tapasztalás, mekkorát tudunk repülni, mélyülni együtt. Az olvasásban például már megmutatkozik az ő egyénisége is, vannak írások, amikhez jobban tud kapcsolódni, nagyon sok kedvence van, amit időnként újra előveszünk, és van, hogy felfedezünk valami újat, így új kedvencekkel bővül a tárház.
Mondhatom, hogy egy egész gyermekirodalom-gyűjteményünk van már, szívesen ajándékozunk olvasnivalót, kislányom is cinkos benne. A technikai eszközök pedig nem tudják nálunk elvenni ennek a terét, mert ez egy közös élmény és értékrend, titka pedig talán a közös idő közös megélése, játék, lassulás és rezonancia egymásra.
Péter Beáta
Ülök a nappaliban egy rohanós nap után, végigfuttatom a szemem a könyvespolcon, hogy mit olvasnék – most már „csak” magamnak. Hozzátartozik ez az esti rituáléhoz, és még inkább hozzátartozott jó néhány éve, amikor a lányom még kicsi volt. Átfutom a könyvtárunk gyerekkönyvrészlegét is, hiszen megőriztem az összes gyerekkönyvet – mint ahogy édesanyám is a miénket –, nem volt szívem továbbadni, meghirdetni eladásra könyves facebookos csoportokban. Mert ezek a könyvek kapaszkodók, visszarepítenek azokba az időkbe, amikor közös meseolvasáshoz kuckózott be együtt a család. Kialakultak ezáltal olyan közös referenciapontok, egy olyan – már-már titkos – közös nyelv, amelyet csak mi ismertünk, és amely megnyugvást és menedéket nyújtott a lányomnak az óvodában, a játszótéren átélt „igazságtalanságokkal” szemben, és segített eligazodni a külvilág zűrzavarában. Esténként gyönyörű szép királylányok, csatába induló királyfik, szerencsét próbálni készülő szegény legények, boszorkák, tündérek, sárkányok, az erdő lakói, megannyi klasszikus és kortárs mesehős vonult át a gyerekszobán, és mi, felnőttek is átélhettük újra és újra azokat a csodákat, amelyeket a komoly, szigorú felnőttvilágban hajlamosak vagyunk elfelejteni. És azt a csodát is, ahogy a lányunk szókincse napról napra bővült, szárnyalt a fantáziája, mesét írt, saját történeteket költött, sajátos szemüvegen keresztül szemlélte az életet.
Anyaként bizonyára sok mindenben tévedtem a gyereknevelés kapcsán. Visszatekintve, mindig lehetett volna megfelelőbben, hatékonyabban, jobban csinálni. Eszter ma 15 éves, verseket ír, könyvet kér az angyaltól. És valószínű, hogy az ő gyerekkönyvei átvándorolnak majd a saját könyvtárába, hogy esténként a gyerekeinek olvasson belőlük. Mert a példa ragadós. Azt hiszem, ezt a próbát kiálltam, és a jutalom felbecsülhetetlen.
Heinczinger Mika
A mai, vizuálisan túlfűtött világunkban nagyon fontos lenne a gyerekeknek felolvasni, olvasni. A könyv hasábjain leírt történet segíthet a képzelőerő megerősítésében. Anyanyelvünk leíró jellege segít abban, hogy amint olvasunk, már lássuk is azt, ami a lapokon szavakban szerepel. Mostanában mindent készen kapunk, mások képzelőerejéből létrehozott terméket. Így nem kell nekünk bajlódni ezzel. Az olvasás támogatja az alkotókészségünket, teremtőképességünket. Gyermekeimnek először magyar népmeséket olvastunk esténként, majd egy este, mikor már harmadszor olvastam a Szállást kérő rókát, elkezdtem kitalálni egy történetet, amelyet azon estétől kezdve, az olvasás után folytatnom kellett egy éven keresztül. Az évek elteltével előkerültek még Pettson és Findusz történetei, Fekete István novellái, Wass Albert meséi, majd Michael Ende A végtelen történet és természetesen a Momo is, de a felsorolásból nem maradhat ki J. R. R. Tolkien Babó című műve, illetve A Gyűrűk Ura sem, ami számomra is meghatározó olvasmány volt.
A könyvek mellett reneszánszát élte a falra vetítés is, a gyerekkoromból rám maradt vetítőgéppel, illetve a sok szép történettel, amit édesanyámék meséltek nekünk. Egy szó mint száz, a gyermekekkel csak úgy tudjuk megszerettetni az irodalmat, a könyveket, ha olvasunk nekik. Olvasás közben mi is elvarázsolódunk...
Háy János
Mikor a felnőtt gyerekeim kicsik voltak, még nem kellett ügyelni arra, hogy könyvek között nőjenek fel, mert könyvek között nőttek fel. Nem volt digitális kultúra, nem kellett eltiltani őket különböző eszközök használatától. Vasárnap megnézhették a tévében a Walt Disney délelőtti sorozatait. 168 órából két óra volt, ami mondjuk online térben zajlott. Ez nem azt jelenti, hogy akkor vagy az én gyerekkoromban mindenki olvasott, s hogy akik netán olvastak, azok jó könyveket olvastak. Nem szabad a múltat idealizálni, mert akkor nem juthatunk helyes és igaz következtetésekhez ebben az áttechnicizált világban. Nekem fontos, hogy megőrizzük az olvasás tradícióját, hiszen erre épülhet a jó minőségű könyvek olvasása. Ugyanakkor még ennél is fontosabb, hogy megőrizzük a gondolkodás tradícióját. Bár elég ügyetlen vagyok a modern eszközök használatában, és nem tudok olyan korszerű szavakat mondani, amelyekből rögtön látszik, hogy én egy korszerű eszközhasználó vagyok. Szóval kicsit nevetséges volna, ha én mondanék véleményt arról, ami körülöttünk van, de egy dologban mégis biztos vagyok, az eszközök folyamatosan változnak, felerősödhet a vizuális impulzusoknak az ereje, szemben a verbális üzenetekkel, újabb és újabb technológiai bummok követhetik egymást, de mindig és mindenek ellenére az ember akar és fog gondolkodni azon, hogy mi végre van a világon.
