Könyvkiadók pályázhatnak kortárs szépirodalmi művek felajánlásával a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága (KMI) E-Könyvtér programjába.

A KMI a kiadóktól eddig még kiadatlan, de komoly irodalmi értékkel
bíró kortárs szépirodalmi művek felajánlását várja az
ekonyvter@petofiugynokseg.hu címre. Egy kiadó legfeljebb öt cím felajánlást
tehet június 30-ig.

A felhívás megteremti annak a lehetőségét, hogy a kiadók eddig még
kéziratban lévő igényes kortárs szépirodalmi műveket tudjanak megjelentetni
elektronikus könyv formájában.

A felajánlásban kérik megnevezni a kiadót, a szerzőt, a kiadandó
mű címét, mellékelni kell a szinopszisát, valamint egy jellemző, három oldalnál
nem hosszabb részletét.

Az igényeket a KMI által felkért szakmai bizottság a beérkezések
sorrendjében értékeli, a megrendelést és a kiadást követően nettó 500 ezer
forintot fizetnek a kiadónak címenként, számla ellenében.

A programban kortárs magyar szépirodalmi művek kiadásával (is)
foglalkozó kis és közepes, legfeljebb tíz főt foglalkoztató könyvkiadók
vehetnek részt, amelyek évente legalább 10, legfeljebb 60 címet jelentetnek
meg.