library_2616960_960_720_600x406.png
Fotó: pixabay

Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a könyvtár az egymással beszélgető, szót értő, egymásra figyelő emberek közösségét jelenti, amelynek alapja az írott kultúra, a műveltség és a tájékozottság. Mindezek alapján a könyvtár olyan közösségi térré válhat, ahol az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem jól érzik magukat, ahova szívesen térnek be. Kiemelte: ez lehet a könyvtárak újraértelmezett szerepe a 21. században.

Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt időszakban a könyvtári terület jelentős változásokon ment keresztül. A könyvtár évtizedeken keresztül ugyanazt jelentette: könyvespolcokon összegyűjtött, rendszerezett tudást. A könyvtár ma azonban már mást jelent, olyan átalakulás, olyan ?kultúrtörténeti versenyhelyzet? alakult ki, amelyben minden kreativitásra, kritikára és ötletre szükség van ? fogalmazott Fekete Péter.


_d0a3825__copy__600x400.png
Fekete Péter kulturáért felelős államtitkárFotó: Csákvári Zsigmond

Barátné Hajdu Ágnes, az Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az Értékeink a jövőt formálják ? Vándorgyűléseink öröksége című jubileumi vándorgyűlés egyik kiemelt témaköre, hogy miként lehet a több évtizedes alapokra építve továbblépni. A digitalizálás, a könyvtári feladatok és kompetenciák átalakulása, fejlődése, a közösség szervezés, a szociális területen nyújtott szolgáltatások bővítése folyamatos feladatot jelent a könyvtáraknak ? tette hozzá.

A vándorgyűlés csaknem 850 résztvevője a tanácskozás napjain Keszthely nevezetességeit, turisztikai látványosságait is megismerheti, a konferenciához kiállítás és díjátadás is kapcsolódik.

Forrás: MTI