Nyolc bemutatóval várja a közönséget a 2019-2020-as évadban az Újvidéki Színház.

Az új előadások közül három más színházakkal koprodukcióban készül el, mindezen felül pedig világsikerű, kultikus előadásokat állítanak színpadra a meghívott rendezők.

Az évad az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős diákjainak Smiley című előadásával indul. A darab bemutatója tavasszal Szabadkán volt, és akkora sikert aratott, hogy az Újvidéki Színház is szerette volna bemutatni. Az előadás a klasszikus görög tragédiákat veszi alapul, és a bátorság, hősiesség eszméjével, a sorssal és eleve elrendeltséggel foglalkozik.

A nyár folyamán felújították a színház nagytermét, amelyet a nagyszabású Anna Kareninával adnak át október közepén. A darabot a macedón Dejan Projkovszki rendezte, a címszerepet pedig a többször díjazott vajdasági színésznő, Béres Márta játssza.

Az idei évet két ismert darab zárja. December elején mutatják meg az Újvidéki Színház és az Ifjúsági Színház koprodukciójában készült Hair című musicalt Telihay Péter rendezésében. Az előadásban a társulat egyik fele szerepel, míg a másik fele ezzel párhuzamosan Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének adaptációját próbálja Lénárd Róbert vezetésével. Ezt az előadást két héttel később mutatják be.

A következő év egy némileg nehezebben fogyasztható előadással indul: Nikita Milivojevic adaptációjában és rendezésében mutatják be Euripidész Bacchánsnők drámáját. Milivojevic rendezte néhány éve az Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című művéből készült előadást, amelyet még most is nagy sikerrel játszanak, és már számos díjat bezsebelt.

Tavasszal mutatják be Pintér Béla kultikus darabját, a Parasztoperát, amelyet a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban készít az újvidéki társulat. A darabot a marosvásárhelyi Keresztes Attila állítja színpadra.

Az évad végén Klaus Mann Mefisztóját láthatják a színházba járók. Az előadást a lengyel származású, Berlinben élő Monika Dobrowlanska rendezi. Lénárd Róbert művészeti vezető elmondta, hogy szándékuk szerint nem támaszkodnak majd a filmre, de mindenképpen érdemes lesz megnéznie annak is, aki azért ismeri a művet, mert a Szabó István rendezte alkotás kapta az első magyar Oscar-díjat.

Egy koprodukciós előadás előtárgyalásai folynak éppen. A Black Mirror munkacímet viselő darabot a tervek szerint Kokan Mladenovic állítja színpadra az Újvidéki Színház és a sabaci (szabácsi) színház színészeinek közreműködésével. A munkacím a Netflixen futó azonos című disztópia-sorozatra utal, és a nem túl fényesnek ígérkező közeljövővel foglalkozik.

Forrás: MTI