Körbe írt táncok

Hogy néptáncot nézni az egyik leghatékonyabb antidepresszáns a nyálkás-csatakos őszi estékre, már régóta tudom. Ha jó, az általa közvetített energiák olyan áldásos hatást fejtenek ki az emberben, mint egy boldog utazás télvíz idején a délszakra. A Duna Művészegyüttes remek társulata - mint az hosszú évek során kiderült, s megerősíttetik újabb és újabb bemutatók alkalmával - nem csupán lelkes, lobogó táncosok közössége: e csapat jó érzékkel, őszinte kedvvel nyit sokféle újdonságra is.

 

A Tavaszi szél műsorfüzetében hosszadalmas idézetet olvashatunk Dömötör Tekla Magyar népszokások című munkájából, a húsvéti és pünkösdi ünnepkörre vonatkozólag. E nyomatékos jelzet nyilván megalapoz bizonyos elvárásokat a két részes produkcióval szemben, persze nem a leltározói szigor szellemében.

 

A Farkas Zoltán "Batyu", Szilágyi Zsolt, Mihályi Gábor és Juhász Zsolt koreográfusi kvartett jegyezte, Juhász mint rendező-koreográfus (és rendezői munkatársa: Mihályi Gábor) összefogta produkció két része meglehetősen élesen elüt egymástól, de együtt mégis határozott, jól látható ívvé forr össze.

 

A koreográfiát a (folklórban csak igazán) sokértelmű körszimbolika határozza meg. A játéktér padlójára Lendvai Károly fénytervező nagyszerű kompozíciói vetülnek: adott körformára különféle motívumok, népművészeti elemeket variáló képek, időkör, évciklus, máskor trükkfilmes kaleidoszkóp imágója. A porondnak tetsző tér magasában csipkeszerű finomsággal áttört korong lebeg, mely finom véset formáit mutatja. Pereméről széles szalagok lógnak alá. Az idom fölé szerelt reflektor néha e finom mintázatot is a padlóra vetíti. A háttérben, a szín mélyén foglal helyet a Göncöl zenekar (soraiban a zenei szerkesztő-zeneszerző Szokolay "Dongó" Balázs és Dulai Zoltán), illetve Szalóki Ági Majorosi Marianna énekesnő.

 

A Tavaszi szél tetszetős táncképekkel indít, finoman, a "hagyományban tartva" a jeleneteket. Az első rész során a tánclépésekben, kosztümökben túlsúlyban van a hagyomány, a bolygatatlan, ám rendhagyó szcenikai képbe foglalt tradíció. Tisztes, szép, kicsit szűk hangulati regiszteren tartott anyag, a hivatkozott ünnepkörök szimbólumrendszerétől távol tartottan. Valahol érzékelhető: nekifutást, megalapozást, elrugaszkodást látunk, mely a szünet után igazi merész, markáns fergeteggé emelkedik, ahol aztán feltűnnek a hivatkozott szokások elemei is. A körformával zajló játék természetesen a koreográfiákban is visszaköszön: az alkotók remekül használják e kerek pástot, játékosan, izgalmasan szerkesztik belé táncaikat.

A második felvonásban a lányok moldvai csángó körtáncával szabadul el a mennyország: e kép szépségével, míves kidolgozottságával, elemi sodrásával könnyeket csal az ember szemébe. A mutatós fényekkel festett mozdulat, a mozgó test szépségével szinte transzállapotba rántva gyönyörködtet. Túri Erzsébet remek jelmezei képről képre távolítják a játékot az eredetvidéktől: a mind stilizáltabb darabokba öltözött táncosok játékában egyre több a szokatlan, "idegen" elem: a színre finoman belopózik a cselekmény, az elemeltség, akárcsak a hivatkozott ünnepek pillanatai, kellékei.

 

A Tavaszi szél zenei anyaga ugyanígy, ugyanebben a szellemben változik meg. Szokolay és Dulai kompozíciója az egyik legnagyszerűbb tánczene, amihez valaha szerencsém volt. A Duna Művészegyüttes előadása a játék végére pompássá sűrűsödik, a táncosok kiemelkedő teljesítménye, a zenészek remeklése, Szalóki Ági Majorosi Marianna csodás hangja, a koncepció, a szerkezet egysége olyan hatást kelt, amiből nagyon nehéz az embernek kivonnia magát. A hagyománnyal való "valamit kezdés" győztes csatájának lehettünk szemtanúi egy feszesnek nem minden pontján nevezhető est végén. A közelmúltban ötvenedik születésnapját ünnepelt, megújult Duna estje a művészi jövőjükbe vethető feltétlen bizalomról biztosította közönségét.