A hazai táncdaltörténet legegyedibb produkcióját hozza össze a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 25–29-között. A hagyományosan nyárzáró Tisza-parti fesztiválon, ahol idén felvonul a magyar zenei szcéna színe-java, először mutatkozik be színpadon egy különleges kollaboráció: a táncdalkultúra hazai doyenje, Korda György – egy dal erejéig – közösen lép fel korunk egyik legszínesebb formációjával, a Carson Coma zenekarral.

1963-ban jelent meg Korda György előadásában a Nem vagyok ideges című tviszt, amire egy ország sikálta a táncparkettet, s vált az akkori huszonévesek kedvencévé. Majd 60 évvel később, egy mostani huszonévesekből nemrég alakult banda, a Carson Coma zenekar formálta újjá Korda György számát, komoly sikerrel.

A nagy ívet befutott dal ezúttal egy egyedi fesztivál élmény apropóját adja: a Szegedi Ifjúsági Napok péntekén az eredeti szám énekese és a feldolgozó zenekar együtt lép színpadra, megtáncoltatva a nagyérdeműt. „Nagy örömmel várom a közös előadást – mesélte Korda György –, már a feldolgozás is nagyon tetszett, a generációkon átívelő közös fellépés pedig kellemes izgalommal tölt el, és engem is egy kicsit a húszas éveimbe repít vissza, hiszen annyi idős voltam a dal születésekor, mint most a zenésztársaim” – teszi hozzá a énekes legenda.

Nyitókép: Korda György a Reptér című számának klipforgatásán a Liszt Ferenc repülőtéren. Forrás: BUD.hu