Miről mesélnek a holtak?

Betört koponyák, mumifikálódott kézfejek, elkötözött lótusz-lábak, leprás múmia-arcok között sétálva egyszerre szörnyülködünk és tanulmányozzuk figyelmesen a kiállított darabok részleteit. Hátborzongató, mégis tudományosan érdekes a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Korok és kórok című kiállítása.

A tárlat nemcsak azokat a sérüléseket, deformitásokat veszi sorra, amelyek egy-egy betegség nyomát őrzik a csontokon, hanem mélyrehatóan foglalkozik azokkal a testi elváltozásokkal is, amelyeket különféle balesetek okoztak. Sőt, elénk tár néhány olyan „szépészeti beavatkozást” is, amelyek bizonyos kultúrákban vagy korokban teljesen elfogadottak vagy kívánatosak voltak, miközben a maradványokból egyértelműen látszik, hogy milyen károsan hatottak az adott személy egészségére.

Az egyik vitrin például a koponya mesterséges torzításával foglalkozik. Ez az ókori és középkori népek bevett gyakorlata volt, de az amerikai törzseknél egészen a 20. századig megmaradt a szokás. A vitrinben egy ábra mutatja, hogy a koponyatorzítás sokféle lehetett: az egészen hosszan elnyújtottól kezdve a csak a homlokot érintő beavatkozásig. Azonban a deformálás minden esetben egészségügyi következményekkel járt. A káros hatásokat ugyan nem, de a fizikai torzítás egy formáját egy koponyán meg is figyelhetjük.

Egy másik vitrin a Kínában hagyománnyá vált lábelkötésről mesél. Míg kezdetben a kecsesség szimbóluma volt az aranylótusz, és csak az előkelők körében volt szokás ez az eljárás, addig az 1600-as évektől kezdve presztízsnövelő funkciója lett a lábelkötözésnek. Sőt, a korai 10-15 centiméteres ideál később 7-8 centiméteressé módosult.

Elszörnyedünk, mikor a vitrinben meglátjuk azt az apró cipőcskét, amit egy ilyen elkötözött női lábra terveztek. Vagy, amikor a szemünk elé kerülnek egy ilyen lótuszlábról készült röntgenképek.

Vannak még itt orvosi segédeszközként használt, elefántcsontból készített női szobrok is, amelyeknek szintén aranylótusz a lábfejük. Egy shanghaji énekesnő fotója 1908-ból árulkodik arról, hogy ez a szokás egészen sokáig fennmaradt.

Szó esik még a derekat karcsúbbnak láttató fűzők hagyományáról, a térbe pedig bekerült egy 19-20. századbeli darab is, amely már nem esztétikai, hanem orvosi funkciót töltött be.

A második terem egyik oldalán két olyan járványt ismerünk meg jobban, amelyek egyaránt nyomot hagytak a csontokon is. Az egyik ilyen a lepra, a másik pedig a TBC. A leírásokból megismerjük, hogy mi okozza ezeket a betegségeket, hogy miként kezelték őket régen és ma. Az is pontosan kiderül, hogy a tudósok milyen jegyek alapján azonosították az elváltozásokat a maradványokon.

Egy itt látható, 1555-ben kiadott latin szakkönyv pontos leírást ad a leprás beteg vizsgálatához. De van itt is egy koponya, amelyen látszik, hogy a fertőzés hogyan roncsolta el a csontokat. Mellette egy modellen szemléltetik, hogyan is nézhetett ki az ember. Aztán itt van még egy mumifikálódott koponya is, amelyen szintén felismerhetőek a lepra jelei. E három arc érdekes összehasonlításokra ad lehetőséget.

A TBC-s résznél azok az eszközök az igazán lenyűgözőek, amelyeket a tuberkulózis kezelésére használtak. Látunk itt inhalátorokat, de egy penicillin injekciót is 1942-ből.

A másik oldalon különféle fejsérüléseket nézhetünk meg a kiállított koponyákon. Van itt olyan, amelynél homlokcsontba fúródott nyílhegy és olyan is, amelynél kardvágás okozta a halált. Látunk ütés következtében behorpadt koponyákat és olyanokat is, amelyeken gyógyult törés nyoma van. Izgalmas a kiállított 19. századbeli sebészeti eszköztár is.

A Korok és kórok legizgalmasabb része az úgynevezett váci múmiákkal foglalkozik. 1994-1995-ben a váci Fehérek templomának felújítása során 265 természetes módon mumifikálódott testet és 40 egyén csontmaradványait fedezték fel. A leletegyüttes különlegessége, hogy ilyen nagy számban mumifikálódott maradványt viszonylag ritkán találnak.

Ebben a kiállításban látható most ebből az anyagból egy mumifikálódott test, ifj. Weiskopf József maradványa. Súlyosan torzult gerincoszlopa utal arra, hogy előrehaladott tuberkulózisban szenvedett. A 18 évet élt fiú testi fejlettsége egy 13 éves gyermekének felelt meg.

A kiállításban a mumifikálódott emberi maradványok és feltárt csontvázak kóros elváltozásaival foglalkozó tudományágat, a paleopatológiát is bemutatják. Megtudjuk, hogy a röntgen és az elektromikroszkóp milyen sokat segít régen élt emberek egészségi állapotának feltárásában. Egy múmiafejként beleltározott múmiacsomagról például egy ideig azt hitték, madármúmiát rejt. Végül a röntgen derítette ki, hogy egy lábfejet őriz.

Néhány felvételen látjuk, hogyan dolgoznak ezek a szakemberek. Nagyon érdekes az a videó is, amelyben egy rekonstruktőr beszél arról, hogy mennyire nehéz és mégis milyen fontos objektívnek maradnia, amikor lemodellezi egy régen élt ember arcát vagy bizonyos testrészét.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond