fbpx

Korszerűsítik az ópusztaszeri emlékpark rotundáját

Uniós támogatással korszerűsítik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájának energetikai rendszerét. A Feszty-körképnek is helyet adó épület hűtését és fűtését a jövőben jelentős részben megújuló forrásból fedezik majd.

Ópusztaszer, 2020. október 4. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, jobbra a Rotunda épülete. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője közölte, az egymilliárd forintos költségű beruházás a tervek szerint jövő őszre fejeződik be.

A rotunda az 1980-as években készült el, azóta komolyabb felújítás a tetőfedés és a tetőrétegrendek 2010-es cseréjén kívül nem történt az épületen. Az épület – méretéhez viszonyítva – aránytalanul magas energiafelhasználással működik, ami egyszerre jelent fokozott környezetterhelést és magas fenntartási költségeket. Ennek oka egyrészt a gépészeti berendezések eredetileg is alacsony, illetve időközben leromlott hatásfoka, másrészt az épület nem megfelelő hőszigetelése, az elavult nyílászárók, valamint a szigeteletlen homlokzat. A magas üzemeltetési költségekhez a többségében elavult fényforrások is hozzájárulnak.

A fejlesztés részeként korszerűsítik az épület hűtési, fűtési, szellőztetési és használati melegvíz-rendszereit, az épület szigetelését, kicserélik az elavult nyílászárókat, valamint a világítási rendszert energiatakarékossá alakítják.

Az épület fűtését és a hűtést a jövőben talajszondamezővel kiegészített hőszivattyúk látják majd el. A tetőre napelemeket telepítenek, az új gépészeti berendezéseket modern épületfelügyeleti rendszer irányítja majd.

A beruházásnak köszönhetően a rotunda energetikai besorolása EE-ről BB-re javul. A kivitelezést a szegedi székhelyű HungaroSun Bt. végzi. A felújítás során az intézmény – a téli szünetet követően – látogatható, így az emlékpark és a Feszty-körkép március 1-jétől várja látogatókat – közölte a marketingvezető.

Nyitókép: az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, jobbra a rotunda épületével. Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László

A rovat további cikkei