Kortalan tünetek

Mert az természetesen korán kiderül, hogy a nemzetközi leány-kereskedelem ellen rendezett nemzetközi konferencia csupán ürügy a szerzőnek, bár elismerem, a legjobbak közül való. Az ártatlanul meghurcolt hölgyek sorsa fölött lehet sajnálkozni, vagy ellenkezőleg, el lehet ítélni őket, mint az emberiség, de legalábbis a férfiember végromlásba döntőit, az eseményeket tágabb kontextusba ágyazni kívánók számára pedig nyílik mód arra is, hogy a kort, a társadalmat, a külső körülményeket hibáztassák. És lám, máris összeállt a kongresszus teljes programja: tucatnyi albizottság, napirend, titkár, főtitkár és a sarkában lihegő, lelketlen-gondolattalan szavazógépek. Utóbbiaknak egyéni vonásaik nincsenek. Kinek jutna idő holmi különcködésre a hidegtálak felzabálása és a napirendi pontok megszavazása között? A siserehad bonthatatlan egységként áramlik a színpad egyik sarkából a másikba, de nagyragadozókat megszégyenítő stratégiával kerítik be, majd vetik rá magukat a zsákmányt helyettesítő ételekre is.

Hasonlóképp cselekszenek a nekik feltálalt életekkel is. Azok egyébként éppen attól tűnnek mélyen tragikusnak - Ödön von Horváth más, későbbi darabjaiból jól ismerjük ezeknek az alakoknak a továbbgondolt változatait -, hogy teljességgel hiányzik belőlük a tragédia. A leány-kereskedelem áldozatául esett hölgy prototípusaként felléptetett Kisasszony (Tenki Réka e.h.) papírról olvassa fel (!) a megrázó sorokat sanyarú gyerekkoráról és felnőttkori botlásairól. A küldöttek körbeállják, ám érdeklődésük középpontjában természetesen korántsem ő, hanem a torkukon lecsúszni készülő finom falatok állnak.

 

Az idővel groteszkbe csapó, szokatlan haláltáncot  hol finomabb, hol kegyetlen cinizmus uralja. Az ide tévedt idegen, Ferdinand mindvégig biztos fogódzókat próbál keresni, ám hiába: még utolsó mondatai egyikében is azt hangoztatja, hogy nem ismeri itt ki magát. Ezt a Keresztes Tamás alakította figurának készséggel el is hisszük: Bodó Viktor kacagtató lidércnyomása, a Ledarálnakeltűntem után Keresztes újra elsőrangú az akár kafkaira hangoltnak is mondható, de valójában egy egész század kiábrándult életérzését és minden csalódását magába sűrítő figura szerepében. Karót nyelt, skatulyából kihúzott, mindig holtsápadt kispolgára különösebb megrendülés nélkül vesz tudomást a körülötte sokasodó furcsaságokról. Nemhogy értelmezésre, de még kérdezni sincs esélye, sorsa a sodródás.

Gera Marina az Elegáns küldött, Bán János az Iskolaügyi tanácsos, Máté Gábor a Főtitkár, Dankó István a Pincér, Titkár, Katona és Bezerédi Zoltán a százados szerepében.

A szokatlan eseményekhez persze mi is hozzászokunk. Például, amikor a leghétköznapibbnak induló beszélgetések hirtelen kisiklanak, hogy aztán meglepő irányokba mutassanak. A rövid, katonásan egyszerű mondatok rendre visszatérnek, ám újabb szövegkörnyezetben való feltűnésük idézőjelek közé helyezi őket. Gyorsan megtanuljuk, hogy a tréfát komolyan kell venni, a máskor komolyan vett fontoskodáson viszont már elmosolyodni sincs kedvünk. Ebben a világban sorsok függnek attól, hogy valaki szimpla vagy duplakávét kér, a Jóistenke neve új jelentésekkel gazdagodik, s a kivégzés után eszme válhat valakiből.

 

Ascher Tamás mesterien adagolja a lényegtelennek tűnő apróságokat, hogy a néző végül nagyszabású tablót szemlélve válaszolhasson a darab címében feltett kérdésre. A banális, köznapi világ apró, de határozott léptekkel halad a valóságfeletti tartományok felé. A színpadainkon jól csak ritkán  működő "műfaj" kivételes precizitást követel rendezőtől és játszótól egyaránt. A fények (Bányai Tamás), a hanghatások, az aktuális történésektől eltávolító vagy éppen azok közepébe sodró zenei válogatás (Márkos Albert), a visszafogottságában hatásos mozgásvilág (Magyar Éva), a sors- és jellemábrázoló jelmezek (Szakács Györgyi) mind hozzájárulnak az összhatáshoz. Khell Zsolt szikár, furnérlemezekből álló nyitóképe a színpadi eseményekkel összhangban pillanatok alatt változik sivár, endékás dizájnú kongresszusi teremmé. (Külön remeklés a kongresszus több szintes, a kisembert kiterjedésével és méreteivel egyaránt riasztó pulpitusrendszere.)

A Katona színészei jól beszélik ezt a nyelvet. Ónodi Eszter mindentudó, meggyötört kurvája, Hajduk Károly idealista, tisztaságot prédikáló Schminkéje, Kocsis Gergely flegma Alfredja, aki ha pénzt szimatol, automatikusan nagylelkűvé válik, Máté Gábor gondolattalan, saját fontosságába szerelmes Főtitkára kiemelkednek a csapatból, de a hamisítatlan szürreál megteremtéséhez hozzájárul Szacsvay László, Rezes Judit, Vajdai Vilmos, Bezerédi Zoltán, Tóth Anita és Dankó István e.h. is. Azt meg, hogy a tükör ferde, vagy a mi ábrázatunkkal van-e baj, az előadás után aligha fogja firtatni bárki.