2-2-1

Az intenzív, hiánypótló kurzuson olyan páratlan tudást és ismeretanyagot kapnak a résztvevők hiteles hozzáértők által, amely máshol, ebben a formában nem elérhető. A képzés során műgyűjtők mellett olyan szakemberektől tanulhatnak a jelentkezők, mint Petrányi Zsolt (művészettörténész, a Műcsarnok korábbi igazgatója), Rényi András (művészettörténész, egyetemi oktató), Molnár Annamária (galerista), Ébli Gábor (egyetemi oktató), German Kinga (egyetemi oktató), Tóth Pál Sándor (CARTC Egyesület vezetője), Einspach Gábor (műkereskedő, galerista), Muladi Brigitta (művészettörténész, publicista), Vékony Délia (főiskolai adjunktus).

 

A híreket olvasva rendszeresen találkozunk a nemzetközi kortárs művészet különböző sikertörténeteivel: a dübörgő vásárokról, a csúcsokat döntögető kortárs aukciós eladásokról, impozáns  köztéri szobrokról, szárnyaló művészbrandekről.  A kortárs képzőművészeti élet prosperál, ennek intenzitása pedig már a hazai művészetkedvelő közönség körében is kifejti hatását: rendszeresek a szervezett vásári kiutazások, a művészeti túrák, és a honi szcéna is igyekszik felvenni a nemzetközi mezőny által diktált intenzív tempót.

 

1-1-2

A magyar gyűjtő és a szórványos vásárló is egyre szívesebben fordul a kortárs kínálat felé, ami a klasszikus műtárgyakkal összehasonlítva progresszívebb szellemi tartalmat hordoz, és nem csak befektetési szempontból izgalmasabb, de sokkal jobban reprezentálja a dinamizmust, az életstílust, a mai kor aktív, és igényes megélőinek presztízsét. Magyarországon aktív életciklusba lépett egy olyan generáció, melynek tagjai igényességük és anyagi helyzetük folytán megtehetnék, hogy rendszeresen vásároljanak kortárs műveket, de fogyasztási szokásaik eddig más irányba teljesedtek ki. A trendek és a globalizáció hatásai folytán beszivárgott társadalmi-kulturális elvárások az ő növekvő igényeiket erősítik.

 

A kortárs képzőművészeti / műgyűjtői szcéna előrelépésének záloga, hogy kialakuljon egy olyan egészséges hazai piac, amely nemcsak a művészeti élet fenntarthatóságát szolgálja, de a nemzetközi porondon történő sikeres helytállást is katalizálja. Ez a társadalom közös érdeke is. A gazdasági környezet igényli az aktív befektetéseket. Ma már láthatunk olyan pozitív kezdeményezéseket és folyamatokat, amelyek arra irányulnak, hogy egyre kedvezőbb feltételekkel lehessen itthon is műtárgyakat vásárolni. A műtárgy-befektetések így lehetnek értékállók, a gyűjtők tevékenysége pedig nyereséges.

8-1-1

 

A képzés moduljain a következő témakörök merülnek majd fel:

A kortársművészet definiálása: A modul célja a képzőművészeten belül a kortárs egyedi jellemzőinek és lehetőségeinek megismertetése, a gyűjtőként való jelenléthez szükséges általános ismeretek megszerzése, a rendszerszemlélet kialakítása. Megtanulni látni: A szükséges látásmód nélkül a kortárs művészetek ismeretlennek, szokatlannak tűnhetnek, elsajátítása több évet is igénybe vehet. A célzott előadások segítségével az ehhez szükséges idő jelentősen lerövidülhet. A művész és a műtárgy: A modul részletezi a kortárs művészetek kapcsán megváltozott művész szerepét és a művészeti branding fontosságát, továbbá bemutatja az alkotói attitűdöt, a művész kapcsolatát a művészeti intézményekkel és a kortárs piaccal.

 

Alapvető műgyűjtői ismeretek: A modul a gyűjtemény kialakításához és fejlesztéséhez szükséges ismereteket közvetíti. Az előadások során megismerhetik a szcéna kapcsolati rendszerét, a műgyűjtéshez kapcsolódó jogi és pénzügyi szabályokat, a gyűjtemények kezelésének módozatait, továbbá a kortárs képzőművészetben rejlő befektetési lehetőségeket. Az ArtWorld rendszere: A modul áttekintést biztosít a globális művészeti piacok mechanizmusairól, írott és íratlan játékszabályairól, a meghatározó kortársművészeti szakemberekről, a vásárok, valamint aukciók szerepéről és ezek jelentőségéről.

4-1-1

 

Műtárgyismeret: A modul során a kortárs piac legjelentősebb műtárgycsoportjairól szerezhetnek alapvető ismereteket, amelyek segítségével elkezdhetik kialakítani saját gyűjteményüket. E modul ismeretanyagát az 1-5 modulok között elosztva kapják meg a résztvevők.

 

Fotó: contemporary.hu