Anne Lepper kortárs német szerző Seymour – csak véletlenül kerültem című drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Sinkó Ferenc rendezésében.

Anne Lepper történetében öt kövér gyerekről van szó, akiket egy hegyekben található intézetbe zártak. A távollevő dr. Bärfuss pontos szabályokat állított fel a „kúráról”, amelyek segítségével a kicsik lefogyhatnak, és talán ismét igazi emberekké válhatnak. Mindannyian az orvos érkezésében bíznak, aki tanúsítja majd a kúra sikerességét, ezáltal végre lehetővé teszi hazautazásukat.    

Visky András, a színház művészeti aligazgatója elmondta:
örül a darabválasztásnak, hiszen Anne Lepper szövege a mai társadalom
problémáival foglalkozik nagyon poétikusan.    

Sinkó Ferenc a darabválasztás kapcsán elmondta, hogy a szöveg, aminek korábban volt egy felolvasószínházi változata, „első hallásra szerelem” volt. Hat éve tervezi, hogy ha lehetőség lesz rá, akkor színpadra állítja. Mint elmondta, az első gondolata az volt, hogy miként lehet az előadást úgy színre vinni, hogy ne pusztán a fizikai kövérségről legyen szó, hanem mindenki találja meg a saját „kövérségét”, amit jó lenne letenni. Hozzátette: a Seymour inkább hangulati előadás, az volt a tervük, hogy az előadás hangulata magával ragadja a közönséget.    

Orbán Attila színművész, aki Sebastian szerepét játssza, elmondta, hogy a darab a test kultuszáról szól, amit a lélek szenved meg, amellyel nem foglalkozunk.   

A produkció létrehozásában közreműködött Vajna Noémi dramaturg, Mihai Pacurar díszlettervező és Gábor Zsófia jelmeztervező.

 A bemutató előadás csütörtökön este lesz.

A nyitókép az előadás próbáján készült. Fotó: Biró István