A kultúra nem különböztet meg senkit, a kultúrán keresztül tudunk kapcsolódni, közelebb kerülni egymáshoz – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Kecskeméten, a kortárs roma képzőművészek alkotásaiból nyílt, Ragadjon a kultúra! című kiállítás megnyitóján.

Vitályos
Eszter, aki az Esély Központ és a Magyarországi Roma Galéria által szervezett
kiállítás fővédnöke is egyben, a megnyitón úgy fogalmazott: a kultúra nem
különböztet meg senkit származása alapján és aszerint sem, honnan
érkezett.    

Vári Zsolt, a magyarországi Roma Galéria vezetője, aki maga is festőművész, hozta el ezeket a kortárs alkotásokat, amelyek utat mutathatnak abba a varázslatos világba, amelyet a cigány művészvilág jelent – tette hozzá.

Mint kiemelte, Vári Zsolt azt a feladatot vállalta magára, hogy a művészeten keresztül megpróbálja átadni, elfogadtatni a többségi társadalommal, amit a cigány művészek „fontosnak tartanak a lelkükből megmutatni másoknak”.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere újszerűnek nevezte a kiállítást, hozzátéve: voltak már kísérleteik roma alkotók bemutatására a városban. Célként beszélt arról, hogy a kultúrában és a művészetekben rejlő lehetőségek kihasználásával elősegítsék a Magyarországon élő mintegy egymilliós roma közösség elfogadását, megértését.

Az
Esély Központ közleményében is kiemelték, hogy a magyarországi roma kultúra
értékeinek bemutatása, megismertetése hozzájárulhat az előítéletek
csökkentéséhez, erősítheti a különböző kultúrákból származó emberek
kapcsolatát.

Kitértek arra is, hogy tehetséggondozó képzőművészeti alkotóműhelyt indítanak Kecskeméten 8–16 év közötti hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak, akiknek segítséget nyújtanak esztétikai és manuális készségeik fejlesztésében, és akikkel megismertetik a különböző technikákat, a művészettörténet alapvető kérdéseit.

 A 23 roma származású festőművész alkotásait
bemutató kiállítás, amely illeszkedik a megye legnagyobb kulturális
programjába, a Kecskemét Hírös7 fesztiválba, szeptember 12-ig látható.