A fesztiválon már délután 16 órakor több száz torokból csendül fel az ének Budapesten. Az Éneklő Utcán sétáló kórus repertoárjában számtalan műfaj hallható ? legyen az kortárs, klasszikus, régizene, folk vagy éppen könnyűzene.

 

A kóruskoncertek gazdag választékából lehet csemegézni 17 órától például az Építész udvarban, a Nemzeti Múzeum vagy a Lőrinc Pap tér 3. szám alatti lakóház udvarán. Jártunkban-keltünkben a Palotanegyed közterein különböző flashmobok is láthatók lesznek.

12524266_681095948659931_2674213631169527286_n
Az idei látvány Győri Blanka alkotása.

 

Mivel a fesztivál fő célja a közösségi éneklés népszerűsítése, és a kórusfesztivál szervezőit, fellépőit és látogatóit ? többek között ? a közös éneklés szeretete köti össze, ezért a fellépő kórusokon kívül a hallgatóság számára is lehetőséget biztosítanak ennek kipróbálására: az esemény záró programjaként 23 órakor a Pollack Mihály téren bárki elénekelheti a fellépő kórusokkal közösen a Kórusok Éjszakája 2016 hivatalos záródalát.

 

A Csíkszerda tagjai 2013-ban hívták életre a kórusfesztivált, amely már az első évben komoly sikereket ért el. A civil kezdeményezésnek, illetve az önkéntes szervezőknek köszönhetően a közönség évről évre újabb és újabb amatőr kórusokkal ismerkedhet meg.