A kőszívű ember fiai című regény alapján készült darabot Szente Vajk és Galambos Attila írta, zeneszerzője Juhász Levente, az előadás producere Szabó László. Jókai Mór történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpíti a nézőt. Az előadás ismertetője szerint a három Baradlay fivér, Ödön, Richárd és Jenő történetében a függetlenségére törekvő magyar nemzet, a családi, a baráti és bajtársi kapcsolatokat mindenekfelett tisztelő magyarok és az igaz szerelem legyőzhetetlensége mutatkozik meg.

Mint írják, Jókai Mór regénye, A kőszívű ember fiai a reformkortól a kiegyezésig ível, a Kőszívű – A Baradlay-legenda nagyobb történelmi kitekintésre vállalkozik.

A musicalben Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Kovács Gyopár, Gubik Petra, Katona Kinga, Szerednyey Béla, Feke Pál, Veréb Tamás, Ember Márk, Fehér Tibor, Serbán Attila, Berettyán Sándor és Barabás Kiss Zoltán lép színpadra. Az előadás zenei vezetője Károly Katalin, koreográfusa Túri Lajos Péter, jelmeztervezője Kovács Yvette Alida, díszlettervezője Rákay Tamás.

A színház közleményében kiemelik, hogy az előadáshoz kapcsolódva szombaton egy külön programot is szerveznek 16-tól 18 óráig a Margitszigeti Színházban. A Kőszívű-fesztiválon a közönség személyesen találkozhat a produkció alkotóival, megismerheti a musical történelmi és művészeti hátterét. A közönségtalálkozón tánctanítással, történelmi előadással, jelmez bemutatóval és kézműves-foglalkozással várják az érdeklődőket.

A produkcióról további információ a www.koszivumusical.hu oldalon érhető el.

Nyitókép: Musical Neked Produkció/Kaszner Nikolett