Barcsay Jenő ars poeticáját a Munkám, sorsom, emlékeim című munkájának záró fejezetében fogalmazta meg – mondta el Darkó Jenő muzeológus, történész a Barcsay Jenő sírjánál tartott beszédében. Hozzátette: legfontosabb tanítása, hogy bármi áron, még a sikertelenség árán is hűnek kell lenni önmagunkhoz, a bennünk lévő tehetséghez, amelynek lángját egész életünkön át őriznünk kell.
Barcsay Jenő a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhely művészparcellájában nyugszik védett sírban.
A Barcsay Jenőre emlékező kiállítást augusztus végéig lehet megtekinteni a Nemzeti Emlékezet Múzeumában. A Nemzeti Örökség Intézete és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány közös tárlatán az alapítvány vándorkiállításának anyaga ez alkalommal kiegészül eredeti Barcsay-festményekkel is, amelyeket a Barcsay jogörökösök, Kónya Márta és Kónya Ferenc bocsátottak a rendelkezésre. A szitanyomatok mellett látható több anatómiai alkotása és festőállványa is.
A vándorkiállítás 2010-ben jött létre. A közönség láthatta már többek között Nagyváradon, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Pozsonyban, a Bécsi Magyar Intézetben, Kassán, valamint Szegeden, Miskolcon, Baján, Dunaújvárosban, Szentendrén és Esztergomban.
Barcsay Jenő rendkívül termékeny és változatos életútját végigkíséri a művészet iránti alázat és az elhivatottság. A kiállítást megnyitó Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író kiemelte, hogy egyedülálló az az út, amit Barcsay bejárt. A tárlaton szereplő alkotókról elmondta, hogy Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás Barcsay első tanítványai voltak az 1950-es évek elején. A tárlaton új anyagként látható többek között az 1950-es évekből való női figura.
Barcsay Jenő 1900-ban született Erdélyben. 1945 és 1970 között tanított a Magyar Képzőművészeti Főiskolán anatómia és szemléleti látszattan tanárként. Ebben az időben készült el a képzőművészeti oktatásban alapműként jegyzett Művészeti anatómiával, amely a Kossuth-díj mellett világhírnevet is hozott számára.
