Valójában nem is a krónikus boldogtalanság a probléma, hiszen a világirodalom legnagyszerűbb figurái épp depressziójuknak köszönhetik népszerűségüket. Hanem az, hogy a Csempészek pont olyan sablonos és középszerű B-kategóriás akciófilm, mintha az egész stáblistában nem lenne egyetlen ismert név sem ? hiába ígért mást a papírforma: az izlandi rendező, a forgatókönyv eredetijét jegyző skandináv krimiszerző, Arnaldur Indri?ason neve, vagyis a messze földön híres izlandi alkotógárda. De ezt a filmet egész egyszerűen tucatnyiszor láttuk már (és a tucatból csak egy volt a Reykjavík ? Rotterdam című izlandi film, a Csempészek alapja ? amelynek egyébként Baltasar Kormákur volt a főszereplője), a jól bevált sablonokat elnézegetve viszont egy percig sem kérdéses, hogy mi lesz a történet vége: a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, a jók pedig satöbbi. Egyetlenegyszer merül fel, hogy valami balul is elsülhetne: amikor úgy tűnik, hogy egy fontos szereplő meghalt ? de Kormákur idegei nem bírják az ilyesfajta feszültséget, szóval gyorsan ráközelít inkább a kamera az illető megmozduló ujjára, hogy a nézőtér utolsó magas vérnyomású nagyija is biztonságban érezhesse magát.
Igaz, ami igaz, a cselekmény egy fél fokkal bonyolultabb az átlagnál: az egyik szereplő kiszámíthatatlanul viselkedik, az eredeti áru helyett pedig gyorsan másikat kell szerezni, mielőtt a hajó visszaindul Panamából. A másik áru szerzése nem várt fegyveres rablásba torkollik, a fegyveres rablás pedig nem várt vérfürdőbe. (A vérfürdő nem torkollik tovább semmibe.) Ettől aztán izgalom lesz a filmben épp elég ahhoz, hogy bárkit lekössön, aki inkább moziba menne akciófilmet nézni, mintsem hogy leüljön a kertévék éjjeli adása elé. De az izgalom önmagában még nem okoz feszültséget is ? ahhoz az kéne, hogy ne legyen hibátlan szuperember a főhős, aki nemcsak mindent tökéletesen kitervel és seperc alatt meg is valósít úgy, hogy a vám- és pénzügyőrség se köpni, se nyelni nem tud; aki ránézésre megtalálja a csaknem milliós lélekszámú Panamában a gengszterek főhadiszállását; és aki úgy hajt ki egy rendőrökkel körülvett telekről, hogy senki rá se bagózik. Mert ennek így nagyjából annyira biztos a végkimenetele, mintha a Hungaroringen egy versenyautó és tizenöt rozoga Trabant versenyezne egymással.
Meglepően hangozhat, de a filmnek markáns kortársművészet-kritikai állásfoglalása a leginkább figyelemreméltó: a Panamában mintegy mellesleg elrabolt Jackson Pollock-festményről mindenki azt hiszi, hogy egy koszos, olajfoltos ponyva, míg hőseink el nem adják a feketepiacon húszmillió dollárért. Az izlandias eredetiség, ugye, ami eddig úgy hiányzott.
