Századfordulós Vásárhely ahogyan Kiss Lajos látta címmel jelent meg kötet Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatójának szerkesztésében a közgyűjtemény első igazgatójának visszaemlékezéseivel és Plohn József fotóival.

Kiss Lajos paraszti családban született Hódmezővásárhelyen, ahol a református elemi iskolába és a főgimnáziumba járt, majd Pesten végzett színiiskolát. Érdeklődése azonban Györffy István rábeszélésére a néprajz felé fordult. Szülővárosába hazatérve barátságot kötött Tornyai János festőművésszel. Kettejük nevéhez fűződik az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállítás néprajzi anyagának összeállítása.

A tárlat sikere nyomán döntött a város a múzeum megalapításáról, amelynek anyagát Kiss Lajos gyűjtése alapozta meg.

A muzeológus – korabeli szóhasználattal múzeumőr – az új kötet alapjául szolgáló kéziratos önéletírását valószínűsíthetően a 20. század közepén készítette. A munkában Kiss Lajos számba veszi felmenői családtörténetét, majd saját kisgyermek- és iskoláskorát beszéli el, egészen felsőfokú tanulmányai végeztéig, 21 éves koráig követve végig életének folyását.

Az emlékekből összeálló mozaikok új szemszögből világíthatják meg Hódmezővásárhely épületeinek és lakóinak történetét. A nyolcvanoldalas könyv első harmada önálló tanulmányokban mutatja be a várost a 20. század fordulóján, valamint a Kossuth-díjas néprajztudós, Kiss Lajos életét és munkásságát. A minden szemelvényt egyedi rajzokkal, fotókkal és művészeti alkotásokkal illusztráló visszaemlékezés-gyűjtemény végigvezeti az olvasót Kiss Lajos szülői házától, annak virágoskertjén át a sáros utcákon keresztül a belvárosig, ott megismerve a korabeli Ó- és Újtemplomot, valamint a gimnázium épületeit.

A kötetet kézbe vevők ma már nem létező vagy teljesen átalakult vásárhelyi helyszínekre is eljuthatnak az írások és az archív fotográfiák segítségével, például a mázsaházba, a Nyári Színkörbe, a közfürdőbe vagy az egykori Népkert ligetes köröndjére. A könyv zárófejezete a művészbarátokhoz, Tornyai Jánoshoz, a szobrászművész Pásztor Jánoshoz és a Plohn-műterembe nyújt bepillantást.

A Tornyai János Múzeum legújabb kiadványának megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Nyitókép forrása: Századfordulós Vásárhely ahogyan Kiss Lajos látta