A művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Hagymaházban.

A makói képviselő-testület civil kezdeményezésre 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden évben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett „Téni bácsi” – a Vígszínház által 80. születésnapjára neki ajándékozott – arany pecsétgyűrűjének pontos mását kapta meg.

Kováts Adél az elismerést átvéve úgy fogalmazott, különösen fontos számára a Páger Antal-színészdíj, hiszen szakmai elismerésről van szó. A mindennapok zajában és rohanásában fontosak az ehhez hasonló díjak, hiszen nehéz látszódni, megállni, s észrevenni egymást, egy színész önbizalma pedig hamar meginog – mondta.

A tavaly nyáron hatvanadik születésnapját ünneplő Kováts Adél a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kapuváron született. Ezért is tartja nagyszerű kezdeményezésnek, hogy egy olyan kisváros, mint Makó egy nagy szülöttének díjat alapított. Az elismerésen keresztül Páger Antal emlékezete is tovább élhet – hangsúlyozta. Kováts Adél szerint Páger Antalt az emberismeret, a szakmai tudás, a mérhetetlen alázat jellemezte. Olyan művészi magasságba jutott, mint kevesek; nem a szerepét játszotta, hanem ő maga vált a szereplővé.

Kováts Adél már kiskorában színésznő akart lenni. A soproni gimnáziumban belépett egy amatőr színjátszó csoportba. Érettségi után a Színház és Filmművészeti Főiskola prózai szakára jelentkezett, de végül operett-musical szakra vették fel, ahol 1983-ban szerzett diplomát. Bár két évig gyakorlatos színészként a Vígszínházban játszott, nem került olyan darabokba, amelyekben Páger Antal is szerepelt.

Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte, ahol prózai szerepeket alakított, és olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc. Ez idő alatt vendégként operettekben, musicalekben is fellépett. Természetes bájával hamar megnyerte a közönséget, és már pályája kezdetén játék- és tévéfilmekben is kapott szerepet. Csaknem tíz évig volt a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd 1992-ben szabadúszó művészként folytatta pályáját. Egy évvel később a Radnóti Színházhoz szerződött.

Új szakasz kezdődött életében, amikor a Radnóti társulatának tagjaként megpályázta, és 2015-ben elnyerte a polgári művészszínház ügyvezető igazgatói posztját, majd 2020-ban újabb öt évre meghosszabbították igazgatói kinevezését.

Pályája kezdete óta tehetségét nemcsak színpadon, hanem a filmvásznon is bizonyíthatta, számos játék- és tévéfilmben, sorozatban vállalt szerepet. 2012-ben rendezőként is debütált David Harrower Blackbird című darabjával, az Orlai Produkciós Iroda előadásában.

Kováts Adél számos díjat mondhat magáénak, többi között 1992-ben Jászai Mari-díjjal, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepekben egyaránt emlékezetes alakítást nyújtó művészetéért.

Fotó forrása: Makó Városi Televízió