Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat a makói képviselő-testület szerdai döntése értelmében.

A makói képviselő-testület által 2001-ben alapított díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki – a szakmai kuratórium javaslata szerint – a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

Az elismerést – a pandémia miatt elrendelt korlátozások időszakát leszámítva – hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett „Téni bácsi” – a Vígszínháztól 80 éves korában kapott – arany pecsétgyűrűjének pontos mását veheti át.

Az idén nyáron hatvanadik születésnapját ünneplő Kováts Adél a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron született. Már kiskorában színésznő akart lenni, ennek volt is némi hagyománya a családban, szülei játszottak a faluban működő színjátszó körben és faluszínházban. A zene sem maradt ki az életéből, zenei általános iskolába járt, hegedülni tanult. A soproni gimnáziumban belépett egy amatőr színjátszó csoportba, és ezek az évek meghatározók lettek az életében. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakára jelentkezett, de végül operett-musicalszakra vették fel, ahol 1983-ban szerzett diplomát.

Pályafutását a Nemzeti Színházban kezdte, ahol prózai szerepeket alakított, és olyan színészóriásokkal játszhatott együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc. Ez idő alatt vendégként operettekben, musicalekben is fellépett. Természetes bájával hamar megnyerte a közönséget, és már pályája kezdetén játék- és tévéfilmekben is kapott szerepet. Csaknem tíz évig volt a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd 1992-ben szabadúszó művészként folytatta pályáját. Egy évvel később a Radnóti Színházhoz szerződött.

Új szakasz kezdődött életében, amikor a Radnóti társulatának tagjaként megpályázta és 2015-ben elnyerte a polgári művész színház ügyvezető igazgatói posztját.

Vezetőként célul tűzte ki egy modern, innovatív, 21. századi színház létrehozását, szem előtt tartva a szakmai minőséget, a társulat erősítését, a női alkotók és a fiatalok bevonzását a teátrum hagyományaira építve. Eredményeinek köszönhetően 2020-ban a fővárosi önkormányzat újabb öt évre meghosszabbította Kováts Adél igazgatói kinevezését. A teátrum igazgatása, szervezése mellett a színpadon is gyakran látható, játszott Székely Csaba 10, Franz Xaver Kroetz A vágy, valamint Luk Perceval, Feridun Zaimoglu és Günter Senkel Molière – The passion című darabjában is.

Pályája kezdete óta tehetségét nemcsak színpadon, hanem a filmvásznon is bizonyíthatta,

számos játék- és tévéfilmben, sorozatban vállalt szerepet. 2012-ben rendezőként is debütált David Harrower Blackbird című darabjával, az Orlai Produkciós Iroda előadásában.

Férje Kováts Tibor Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus. Lánya, Kováts Laura Rozália Belső tenger címmel írt önéletrajzi könyvet, a tavaly megjelent kötetben a fiatal lány őszintén vall súlyos betegségéről, szüleihez fűződő szoros kapcsolatáról. A színésznő segíti a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeket és családjaikat támogató Bátor Tábor és a Mosoly Alapítvány munkáját is.

Kováts Adél számos díjat mondhat magáénak, többi között 1992-ben Jászai Mari-díjjal, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepekben egyaránt emlékezetes alakítást nyújtó művészetéért.

Nyitókép: Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Radnóti Színház igazgatója. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt