1,967 milliárd forint jogdíjat fizetett ki az Artisjus 7477 magyar dalszerzőnek 44 ezer magyar zeneműre május közepén.

Ezúttal a televíziókban és rádiókban tavaly elhangzott dalok után utalta a zenei alkotók éves fizetését a jogkezelő. A járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeknek ezt a jövedelmet most hosszabb időre kell beosztaniuk.

Az
Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei
adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A
zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján
osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.

A jogdíj szerepe a zenészek életében

A zenészek bevételeinek átlagosan
25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések
elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár az egyetlen
jövedelemforrása. Az előző évre járó
szerzői jövedelmeket az Egyesület évente két részletben folyósítja. Idén május
közepén a 2019-es rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint
a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják
meg a dalszerzők. A „nagyfelosztás” második ütemében az Artisjus július elején fizeti
ki többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat.

Az Egyesület nemcsak a magyar, hanem a külföldi művek magyarországi lejátszásait is számontartja, kifizetéseit intézi. Ezúttal 3 milliárd 698 millió forintot osztott fel és fizetett ki magyar és külföldi dalszerzőknek (és örökösöknek), 155 ezer különböző zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7477-en részesültek ebből az összegből.

Magyar zene a tévékben

Az Artisjus 54 tévéadó 2019-es adatait dolgozta fel. Ezek közül azonban
csak 27 volt olyan, ahol nem szignálként, háttérzeneként stb., hanem
„főszolgáltatásként” is megszólalt zene.

A televíziókban
elhangzott magyar dalok után 1 milliárd 3 millió forint jövedelem jutott 5248
magyar szerzőnek.

A
legtöbb magyar zenét a zenei adók játszották a következő sorrendben: Muzsika TV
(egy év alatt 94 456
alkalommal hangzott el magyar dal), Sláger TV (79 574), Zenebutik (70 907), Music Channel
(33 623), MTV Hungary (21 296), HIT Music
Channel (18 932). Az M2, ahol
az esti műsorsávban a
Petőfi TV-ben van a hangsúly a zenén, 7 239 magyar dalt játszott le egy év
alatt. Érdekeség, hogy
az MTV Hungary majdnem kétszer annyi alkalommal játszott magyar zenét 2019-ben,
mint a megelőző évben. A Sláger TV-n 14%-kal nőtt a magyar dalok száma, a többi
adónál nem volt jelentős változás.

A jogdíjfelosztás szabályai szerint az egy-egy elhangzás után járó jogdíj nagyon sok tényezőtől függ: az elhangzás jellegétől, hosszától, előfordulási mennyiségétől, a zenemű műfajától, valamint az adott csatorna által befizetett jogdíj mennyiségétől. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus televíziós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

Magyar zene a rádiókban

Az Artisjus 47
rádióállomás 2019-es adatait dolgozta fel, az elhangzások alapján 648 millió
forintot fizetett ki magyar szerzőknek közel 26 ezer dalra vagy zeneműre. A legtöbb magyar zenét játszó rádiócsatorna 2019-ben is
az országosan hallgatható Dankó Rádió volt (108 678 alkalommal hangzott el
magyar zene). A lista élmezőnyében többnyire helyi vagy regionálisan fogható
rádióadók szerepelnek: Forrás Rádió (58 432 alkalommal játszottak magyar dalt),
Friss FM (57 925), Méz Rádió (56 486), Gong Rádió (53 832). Az országos
lefedettségű adók közül a Jazzy Rádió 49 346 magyar dallal a 14. helyen áll, a
Sláger FM évi 48 427 elhangzással 17. a listán a 19. helyen szereplő MR2 Petőfi
(46 869) előtt.