nyertesek_cinemira (1).jpg

Csaknem hetven filmtervet neveztek a Cinemira pitchfórumára

A fiatal közönségnek szóló filmtervek az októberi Cinemira fesztivál Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumán mutatkoznak be, ahol szakmai és diákzsűri is díjazza a kedvenceiket. A legjobb filmterv elnyeri az Arany Mókus díjat és a vele járó 300 ezer forintos pénzjutalmat.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál idén ötödik alkalommal rendezi meg a Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumot. Az idei felhívásra közel hetven pályázat érkezett, melyből várhatóan nyolc projekt fog bemutatkozni. Azt, hogy mely tervek jutottak a döntőbe, szeptember 5-én hirdetik ki. A pitchfórumon szakmai zsűri és diákzsűri értékeli a prezentációkat. A fődíj, a 300 ezer forintos pénzdíjjal járó Arany Mókus mellett a Digic, a Prezi és a Sparks ajánl fel különdíjakat.

„Célunk a Pich fórummal, hogy minél nagyobb érdeklődést generáljunk az alkotók körében a gyerek- és ifjúsági filmes műfaj iránt, mert ez kell legyen az első lépés ahhoz, hogy újra minél több magyar gyerekfilm készüljön” – mondta Lakos Nóra, a fesztivál igazgatója.

A korábbi Cinemira-díjazottak közül már több filmterv megvalósult vagy további támogatást kapott. 2023-ban a diák- és a szakmai zsűri fődíját is Szoboszlay Eszter Találkozások című animációs terve nyerte, melynek idén húszmillió forintos támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet.

2021-ben az Arany Mókus díjat Felszeghy Ádám (többek között a Kék Pelikan producere) Robóék című animációs sorozatterve nyerte. A pilot epizód már el is készült, várhatóan a következő hónapokban a közönség is láthatja.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált október 5–6. (Teen) és október 12–13. (Kids) között rendezik meg a Corvin moziban, illetve a margitszigeti Kristály Színtérben. A fesztivál a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg. További információk itt.

Ez is érdekelheti

Boldogságról filmezhetnek a gyerekek a Cinemira Videóversenyen

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál videóversenyt hirdet húsz év alatti fiataloknak, mert a szervezők hisznek abban, hogy az alkotás pozitív hatással lehet a fiatalok érzelmi jóllétére. A kezdeményezés mellé olyan neves művészek álltak, mint Puskás-Dallos Peti és az Azahriah-dokumentumfilmet is rendező Mazzag Izabella. A verseny témáit két gyerekbarát márka, a Lego és a Topjoy adta.

„Ha ezt a nyolc filmtervet valósítaná meg Magyarország a következő öt évben, nem kellene izgulni”

A Cinemira idei pitchfórumán a felnőttek között Szoboszlay Eszter Találkozások című animációs terve tarolt, míg a kamaszok forgatókönyv-versenyéről Kárpáti Léna Liminalibre című kisjátékfilm pitche vihette haza az Arany Mókus-díjat.