Shirin Neshat fotókkal kezdte a pályafutását, majd kétcsatornás videómunkákat kezdett készíteni, melyek az iszlám világ társadalmi berendezkedésére, az iráni nők helyzetére reflektálnak, többnyire a két nem szembeállítását mutatva - mondta el Kondor-Szilágyi Mária, a tárlat kurátora, aki hozzátette: a kétcsatornás videóinstallációk sorába illeszkedik a Mélycsarnokban látható Rapture (Elragadtatás) című munka is, melyben a művész száz nőt és száz nőt mozgat külön-külön képekben. Az egymással szemben felállított vásznakon futó két, egymással összefüggő történet erős kontrasztba helyezve mutatja be az iráni férfiak zárt világát és a nők sebezhetőségét.
A Zarin című videóinstalláció annak az öt videóból álló, Sahrnus Parszipur regénye nyomán készített és egy-egy női karaktert megjelenítő sorozatnak a része, amely alapja lett a Nők férfiak nélkül című, a Velencei Filmfesztiválon Ezüst Oroszlánnal díjazott filmnek. Zarin egy fiatal prostituált, akit egykedvűségéből egy hozzá kedves vendég zökkent ki, ezután azonban a lány többé nem látja a férfiak arcát. A félórás videó címszerepét Tóth Orsi alakította - hívta fel a figyelmet Kondor-Szilágyi Mária, hozzátéve: a magyar színésznő szerepeltetésének ötlete a vele sokat forgató Mundruczó Kornél és Shirin Neshat közös producerétől eredt.
Shirin Neshat (1957), az iráni származású, 1974 óta az Egyesült Államokban élő képzőművész leginkább azokról a fotósorozatairól és videóinstallációiról, vált világszerte híressé, melyek az iszlám világ társadalmi berendezkedésére, az iráni nők helyzetére reflektálnak. Munkái többek között a nemi identitás társadalmi meghatározottságának kérdésével, illetve a jelenben is ható, nőket elnyomó, évszázados hagyománnyal foglalkoznak.
A művész a kaliforniai Berkeley Egyetemen végezte képzőművészeti tanulmányait a ?70-es években. Az Iránban 1979-ben kitört iszlám forradalom miatt évekig nem tért vissza hazájába. 1983-ban New Yorkba költözött, azóta is ott él és dolgozik. Videóműveit, fotósorozatait és filmjeit világszerte láthatta már a közönség, legutóbb 2013-ban a detroiti Művészeti Intézetben mutatták be életművét. Korábban többek között az amszterdami Stedelijk Múzeumban, a berlini Hamburger Bahnhofban, a bilbaói Guggenheim Múzeumban, a londoni Tate Gallery-ben, a bécsi Kunsthalléban, a londoni Serpentine Gallery-ben volt egyéni kiállítása.
