D_MTZ20241120009.jpg

Közel kétmillió építőkockából készült, életnagyságú LEGO-villamost mutattak be Budapesten

A világ első, kötött pályán közlekedő LEGO-villamosát mutatták be november 20-án Budapesten. A közel kétmillió legókockából épült, különleges jármű nem fog utasokat szállítani, a Deák Ferenc téren tekinthetik meg az érdeklődők, ahol egy hónapon keresztül lesz kiállítva.

A LEGO-vili 1,8 millió legókocka felhasználásával épült meg. A hattonnás, 11,5 méter hosszú, két méter magas és két méter széles villamoskocsit mintegy 90 építő készítette el több mint 6800 óra alatt. A villamost Dóczi Balázs építőmester tervezte – hangzott el a járművet bemutató sajtótájékoztatón.

A villamos nem fog utasokat szállítani, a szerelvényt a sajtóesemény után két Muki teherkocsi vontatta át a Deák Ferenc térre, ahol minden érdeklődő megcsodálhatja és elhelyezheti majd saját kockáit a villamos alján található alaplapokra.

Karácsony Gergely főpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a sárga villamosok a „budapestiség” nagyon fontos részei. A LEGO-villamos, amellett, hogy különleges, a közösségi közlekedés, a fenntartható közlekedés jelentőségére is felhívja a figyelmet – mondta a főpolgármester, aki szerint a játéknak a társadalom egésze szempontjából komoly szerepe van.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy nagy örömmel csatlakoztak a LEGO Hungária Kft. kezdeményezéséhez. A villamos az elmúlt két hónapban készült, és szimbolizálja az elmúlt 137 évet is, ugyanis a fővárosban 1887 novemberében indult el a villamosközlekedés. Tájékoztatása szerint a világ első legókockákból készült életnagyságú villamoskocsija a Deák Ferenc téren egy hónapon keresztül lesz kiállítva.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója szerint Budapest látképe és a mindennapjaink elképzelhetetlenek a villamosok nélkül, amelyek kényelmesek, környezettudatosak, biztonságosak és megbízhatóak, hiszen kiszámítható időn belül el lehet jutni velük bárhova. A 2000-es évek óta sokat gyarapodott a fővárosi villamoshálózat, és azon dolgoznak, hogy tovább tudjon fejlődni, folyamatosan érkeznek a modern és új szerelvények a fővárosba – hangsúlyozta.

Váraljai-Sipos Judit, a LEGO Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a LEGO-villamos számukra is mérföldkövet jelent, hiszen a világon elsőként épült életnagyságú, kötött pályán mozgó LEGO-jármű. Az ügyvezető szerint a játékon keresztül a gyerekek tanulnak, képességeik fejlődnek, köztük az önbizalom, a problémamegoldás és a hatékony kommunikáció. „Arra biztatjuk a szülőket, hogy újra fedezzék fel a közös játékban rejlő örömöt és ennek az értékét” – hangsúlyozta.

A LEGO-vili a BKV, a BKK, a Budapest Brand és a LEGO Hungaria Kft. együttműködésében valósult meg.

Ez is érdekelheti

Közlekedés, kultúra

Nemrégiben Olaszországban nyaraltam, és döbbenten tapasztaltam, hogy még a korábbi éveknél is arcátlanabbak lettek az olasz sofőrök (meg a svájciak… miért éppen ők, a fene tudja… meg a szintén ott vendégeskedő magyarok is, persze): elvétve sem akadt olyan úrvezető, aki indexelt volna sávváltáskor, kanyarodáskor, bepofátlankodáskor. Természetesen ilyen hatalmas mennyiségű elvetemült és tanulatlan népességtömeg oktatására nem vállalkozhattam a siker komoly kecsegtetésével – meg hát belőlem is csak egy van –, de itthon azért továbbra is küzdök e rossz szokás ellen a magam szerény módszereivel (de kettőzött erővel vetem be magam!), mint malac az augusztusi autópálya-jégen. Éppen ezért ideje újra megosztani a témában korábban írt dolgozatomat (melyért – és a módszerért is – egyszer nagy verést kapok… de addig csak tanítok, tanítok… és tanítok).

Különleges hazai indóházak

Sok izgalmas vasúti pályaudvart találunk hazánkban, amelyek mindegyike az idő egy kimerevített pillanata. Pontos lenyomatai annak, hogy építésük idején mit gondoltunk szépségről, várakozásról, utazásról és megérkezésről.

Himbálózóval bővült a BKV szentendrei tömegközlekedési múzeuma

Az április 1-jén újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum újabb járművel, egy egykori Margitszigeti Sétajárattal gazdagodott. A típus első járműveit 47 évvel ezelőtt éppen április első napján állították forgalomba.

Világhírű versenyautó került Dörgicsére

A közel száz éve Molsheimban gyártott versenyautók közül az 1930-as évjáratú Bugatti Type 35B volt az egyik legismertebb. Világhírnevüket annak köszönhették, hogy több mint ezer rangos nemzetközi versenyt nyertek meg vele, amire azóta sem volt példa.