Idén is izgalmas programkavalkáddal várja a Művészetek Völgye a fesztiválozókat július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. Teljes a Panoráma Színpad, a Kaláka Versudvar, a POKET Udvar, a Cirque du Tókert, a Színház Színpad, a Hobo Udvar és a Világzenei Udvar programja.

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol az irodalom, a színház és a cirkusz ugyanúgy fontos szerepet tölt be a fesztivál vérkeringésében, mint a zene. A Völgyben simán belefér, hogy az ember jógával vagy fotós workshoppal indítsa a napot, megnézzen egy klasszikus zenei előadást, beüljön egy színházi darabra, majd az első sorban tomboljon a Panoráma Színpadnál.

Az idei Művészetek Völgyében is bőven lehet majd válogatni a változatos programok közül, a fesztivál közzétette a Cirque du Tókert, a Színház Színpad, a Kaláka Versudvar, a Völgy Komolyzene, a POKET Udvar, a Hobo Udvar, a Világzenei Udvar, az Analóg Udvar és az Ősök Háza programját is.

A Művészetek Völgyében immáron hagyomány, hogy a nyitónapon saját előadást mutatnak be.

Ez idén sem lesz másként: ezúttal Goldoni Mirandolina című darabja debütál majd. A Mirandolina kegyeiért vívott harcról szóló darabban látható Szulák Andrea, Szemenyei János és Jantyik Csaba. A Színház Színpadra olyan társulatok produkciói érkeznek, mint az Art-Színtér, a Játékszín és a Lepkegyűjtő Produkció, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Nézőművészeti Kft., az Orlai Produkció vagy a Veszprémi Petőfi Színház.


6435595730508c9b6c6c3fa4.jpg
Poket Udvar. Fotó: Művészetek Völgye

A vigántpetendi Cirque du Tókert 10 napra zsonglőrök, artisták, táncosok, operaénekesek és különleges koncertek otthonává válik. Itt lép fel többek között a Recirquel újcirkusz társulat, akik Solus Amor című előadásukkal érkeznek, a Duda Éva Társulat Mirror című darabját hozza el, a Feledi Projecttől pedig a Car(wo)men című táncszínházi előadás látható. A Cirque du Tókertben minden nap új trükköket lehet tanulni a Firebirds társulat tagjaitól, de itt lép fel Zorán, Dés László, Kern András és az idén harmincéves Danubia Zenekar is.

Az irodalom kedvelőinek tizenharmadik éve kínál változatos menüsort a Kaláka Versudvar, ahol a Kaláka művészei álmodják meg a programot.

Idén sem maradnak el a Lackfi János vezette Zenés Versimprók és Versműhelyek, de lesznek világ- és népzenei koncertek, illetve gyerekműsorok is. Vigántpetend irodalmi oázisa, a POKET Udvar is az irodalom és a zene találkozási pontja lesz. A Vecsei H. Miklós vezette helyszínen rengeteg kvíz, beszélgetés, koncert és alkotó workshop várja a fesztiválozókat, és újdonságként minden nap dalpremier is lesz. Vecsei H. Miklós megkeresésére ugyanis a felkért előadók, köztük Szakács Gergő, Noémo, a Blahalouisiana és Barabás Lőrinc megzenésítettek egy-egy Csoóri Sándor-verset, amelyet a fesztiválon mutatnak be, és mesélnek a dal születéséről is.

A klasszikus zene szerelmesei a kapolcsi római katolikus templom akusztikáját élvezhetik, ahol nagynevű hazai és külföldi előadók mellett fiatal virtuózok is bemutatják tehetségüket. Itt lép fel többek közt Szokolay Dongó Balázs Fohász című előadásával, a Weiner-nap alkalmával a Weiner Leo Zeneiskola ifjú tehetségei mutatkoznak be, de itt játszik a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Danubia Zenekar Brácsaegyüttese is.


64355992754b082b74265250.jpg
Komolyzene a Völgyben. Fotó: Művészetek Völgye

A taliándörögdi Világzene Udvarban Palya Bea és zenészei, a Kerekes Band, a Besh o droM, a Cimbaliband, a Góbé, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák lépnek fel. Hobo Vigántpetenden  vezeti be a zenéje iránt is rajongó közönséget az irodalom és színház mélységeibe.

Az alkotni vágyókat várja a Taliándörögdön lévő Analóg Udvar.

Egy óriás lyukkamera belsejében tett látogatás során megtudható, hogyan jön létre a kép, a fotólaborban megismerhető a fényképezés mágiája, sőt, az archaikus, nedves kollódiumos fotóeljárás is, amely segítségével egy üveglemezen láthatjuk megszületni a fotót. Szintén Taliándörögdön várja a helytörténet, a falusi szokásmódok iránt érdeklődőket az Ősök Háza, ahol a sok színes program között Szőke András filmrendező vezeti be a látogatókat a gyógy- és fűszernövények termesztésébe.

Nyitókép: Kaláka Udvar. Fotó: Művészetek Völgye