Szép Eszter kritikája az 1749.hu oldalán jelent meg.

George Orwell 1984 című regényének eléggé megterhelő és az eredeti szöveghez túlságosan is ragaszkodó adaptációja (az 1749.hu kritikája itt olvasható) után 2021-ben a Helikon Kurt Vonnegut regényének Ryan North és Albert Monteys által adaptált változatával bővítette képregényes portfólióját – és milyen jól tette! North és Monteys kiválóan értik és érzik Vonnegut regényének és a képregény médiumának közös pontjait. Képregény-adaptációjuk szórakoztató és okos, hű Vonneguthoz, de kreatívan újra is értelmezi az eredeti regényt.

Drezda

A képregénynek, akárcsak a regénynek, Drezda értelmetlen bombázása és a pusztítás túlélése alkotja a traumatikus középpontját. Olyan középpont ez, amelynek létezéséről a képregény első mondatai óta tudunk, amelytől egyre jobban tartunk, és amelytől a cselekmény folyamatosan távolodik, miközben paradox módon közelít is hozzá. Az ötös számú vágóhídban minden a bombázás köré szerveződik, de a félelmetes tapasztalatot a képregény narrátorával és főszereplőjével, Billy Pilgrimmel együtt inkább elodáznánk a végtelenségig.

Sok banálisnak ható epizód és abszurd természetfeletti kirándulás után a képregény kétharmadánál pillantjuk meg a gyönyörű német várost, ahova Billy Pilgrim hadifogolyként érkezik. A naplemente színeibe burkolózó város Óz, a nagy varázsló Smaragdvárosaként hat az elcsigázott Billyre. Az olvasót szintén lenyűgözi a képregény eddigi legnagyobb képe, a dupla oldalon ábrázolt főtér. Pillanatnyi lélegzetvétel ez a két oldal a háború értelmetlensége, a kiszámíthatatlan események és a sok halál között. Ennek a dupla oldalnak a parafrázisa lesz a kötet végi pusztítás ugyancsak nagyméretű képe. „Drezda olyan volt, akár a Hold. Kövek, ásványok. Semmi egyéb. A kövek szinte izzottak. / A környéken mindenki más meghalt.”

Ez a traumaélmény nem pusztán kizökkenti az időt, mint Shakespeare Hamletjének életében, hanem egyenesen elszabadítja Billyt az időben: párhuzamos világokat, az élet nem lineáris voltát, eltérő idejű események szinkronitását tapasztalja meg.

Mint ismeretes, Vonnegut még azelőtt irodalmi témává tette a poszttraumás stressz fogalmát, hogy azt pszichológiailag pontosan leírták és meghatározták volna. Az ötös számú vágóhídban a traumaélmény által szilánkokra tört valóságtapasztalatot ábrázolja, amelyben a főhős egyedül és szorongva sodródik. Kiszolgáltatottságában gyerekkori emlékei, optikusként leélt életének hétköznapjai és háborús tapasztalatai ugyanolyan abszurdnak és értelmetlennek tűnnek, mint a tralfamadoriaknak nevezett űrlényekkel való interakció, a tralfamadoriak időtapasztalata (erről mindjárt lesz szó) vagy az, hogy a tralfamadoriak bolygóján egy fiatal pornósztár Billy Pilgrim felesége.

Elszabadult az időben

Az idő linearitását tagadó tralfamadori civilizációval Vonnegut a poszttraumás stressz érzékeltetésének és a poszttraumás stressz szindrómát, azaz PTSD-t okozó öldöklés abszurditásának ideális metaforáját találta meg. 

A tralfamadoriak szerint csak a folyamatos jelen létezik, minden pillanat szimultán jelen van, a halál fogalmának pedig nincs is értelme.

Az űrlények elrabolják Billy Pilgrimet és a már említett pornósztárt, Montanát, és egy üvegbúra alatt tartják őket, hogy bármikor megfigyelhessék életüket és szokásaikat. Az űrlények nem tudják, hogy Billy egy teljesen átlagos, középkorú, kissé pocakos férfi, aki emberi szempontok alapján semmiképpen sem javasolná saját magát arra, hogy fajának képviselője legyen egy idegen bolygón.

Billy háborúbeli tapasztalatainak görbe tükre ez az elrablás: mindkét helyen az értelmetlen és céltalan kiszolgáltatottságot tapasztalja meg, mindkét helyen levetkőztetik, tárgyként bánnak vele, és mindkét abszurd tapasztalat előre meghatározhatatlan ideig tart. Annak hatására, hogy a tralfamadoriak elrabolják, Billy bármikor átkerülhet életének bármely korábbi vagy későbbi pontjára. A képregény Billy Pilgrim széttöredezett életét mutatja be, amely össze nem illeszthető tapasztalatszilánkokká hullott.

A képregény kiválóan szemlélteti ezt a töredezettséget. Már a legelején megtanítja olvasóinak, hogy az időbeli elszabadulást, a linearitás felbomlását lila foltokat és pacákat tartalmazó felületekkel jelölik majd. Ez olyan, mint amikor a filmekben az időutazást vagy a térugrást valamilyen effekttel érzékeltetik. Később a lila panelek önálló jelentést kapnak, magának a traumaélménynek, a személyiség cibálásának-cincálásának jelölőivé válnak. Míg kezdetben az volt az elsődleges jelentésük, hogy utazunk, új tapasztalatba érkezünk meg (mi, olvasók is Billy Pilgrimmel együtt), a képregény második felére már nem a váltás lesz a lényegük, hanem a trauma tartalmának jelölőivé válnak. Az olvasó ezáltal 

nemcsak egyre többet tud Billy Pilgrimről, de egyre többször és jobban érzi is kiszolgáltatottságát.

Az ötös számú vágóhíd képregényes feldolgozása komolyan veszi az eredeti regényt, és komolyan veszi azokat az egyedi lehetőségeket, amelyekre a képregény médiuma ad lehetőséget. De ennek a végeredménye nem komolykodás – épp ellenkezőleg, a vonneguti abszurd vizuális és multimodális megfelelőjét kapjuk, amely kreatívan kibontja a szövegben rejlő lehetőségeket, és új asszociációs és értelmezési lehetőségeket kínál. Vonnegut humora és iróniája képregényként is nagyon működik.

A teljes cikk az 1749.hu oldalán olvasható.

Kurt Vonnegut – Albert Monteys – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd. Fordította Szántó György Tibor. Budapest, Helikon, 2021, 200 oldal, 3999 forint.

Fotók: részletek a könyvből, a Helikon Kiadó engedélyével