Mivel még egyetemi hallgató vagy, adja magát a kérdés: ez az első rendezésed?
Nem, a Katona József Színházban már volt két bemutatóm: az egyik a monodrámavizsgám, amit a színház befogadott, akkor Szirtes Ágival állítottam színpadra Beckett Szép napok című drámáját. A mostani évadban is bemutattam egy darabot a Katonában, ami a diplomarendezésem, Petra von Kant címmel, de a Vígben az Asszony a fronton lesz az első rendezésem.
Honnan a jött az ötlet, hogy Polcz Alaine önéletrajzi regényét színre vigyétek?
Eszenyi Enikő keresett meg, hogy szeretne megismerni, és szeretné, hogy dolgozzak itt, a Vígben abból az alkalomból, hogy Halász Juditnak idén van az 50. jubileuma a Vígszínház színpadán. Szerettünk volna neki méltó szerepet adni ebből a jeles alkalomból, hogy ő legyen a középpontban. De sajnos a drámairodalom erről a korcsoportról megfeledkezik, nem dolgozza fel a problémáikat. Aztán előjöttek azok a témák, amik engem is érdekelnek, és ezek a szálak Polcz Alaine-nél találkoztak.
Milyen régebbi kapcsolatod van a könyvvel?
Nemcsak a könyvvel van régebbről kapcsolatom, hanem magával az írónővel is. Édesanyám volt az első orvos a Hospice Alapítványnál, amit Magyarországon Alaine hozott létre. Még kicsi voltam akkor, szóval csak emlékfoszlányaim vannak róla, de nagy hatást gyakorolt rám.
Hogyan folyt a színpadra állítás?
Ezt a művet általában felolvasásként, ritkábban monodrámaként szokták előadni. Én azonban eldöntöttem, hogy nem a megszokott módon vinném színre, és Halász Judit is egyetértett azzal, hogy nem szerencsés, ha csak úgy kiül a színpad jól bevilágított közepére egy csinosabb ruhában és elmondja azt a nézők szemébe nézve. Hívtunk még színészeket, hogy játszanak velünk, és elkezdtünk foglalkozni a könyvvel, olyan módon, mintha egy színházi szöveg lenne. A közös munka során aztán mindenkiből előjött a könnyedség, a játékosság és a kreativitás, így oldódott a feszültség Juditban, mert benne volt a félsz, hogy mi módon adja át a közönségnek ezt a nagyon nagy szövegmennyiséget a leghitelesebben. Az, hogy nem csak ketten ültünk le dolgozni a szöveggel, sokkal nyitottabbá tette az egész munkafolyamatot.
Fontos szerepet kapnak a hangok az előadásban, igazi hangjátékot varázsoltok a színpadra.
Kezdetektől foglalkoztatott a gondolat, hogy hangokkal, hanghatásokkal dúsítsuk fel a színpadi művet, de közben féltem is, hogy pont ezzel a darabbal kell-e kísérleteznem. Aztán felkértem egy kedves barátomat, a jazzszakon tanuló Matisz Flórát, hogy legyen az előadás zene- és zörejfelelőse. Ezek a hatások azért fontosak, mert ezzel is az emlékezés folyamatát próbáljuk megidézni.
Kellett húzni a műből?
Óhatatlanul is kellett húznunk a szövegből, mert például nagyjából 30 oldal arról szól, hogy a háború alatt merre bujkáltak, hogy ott milyen körülmények uralkodtak, hogy lőttek, meg futottak. Ezt csak nagyon körülményesen tudtuk volna színpadra vinni, meg szerintem komikusan is hatott volna, ha a színészek több mint egy órán keresztül mindenfelé futkostak és bujkáltak volna. (Nevet) Megpróbáltam kiragadni a könyvből azokat a részeket, amikkel a közönség a legkönnyebben tud azonosulni: ilyen az esküvő, egy rossz házasság, a fiatalkori naivitás elhagyása. Persze magát a háborút és főként az erőszakot nem hagyhattam ki, de kellettek a kapaszkodók ezek mellé a sötét és komoly történések mellé, amiket így a néző könnyebben el tud képzelni. A végleges szöveg és az előadás koherenssé tételében nagy segítségemre volt állandó munkatársam és barátom, Szabó-Székely Ármin, dramaturg.
Fontos volt továbbá, hogy Polcz Alaine humorát is megőrizzük, mert adva van ez a komor és megrázó történet, és mégis képes volt az írónő üdítő pillanatokat belecsempészni. Ezt a lazulást segíti az is, amikor a színészek civilként szólnak oda egymáshoz. Az Asszony a fronton azért hatásos, mert Polcz Alaine a legsötétebb történetekben is megtalálja a humort.
Magában a memoárban is fontos szerepet kap az erőszak, és, ahogy mondtad, te sem hagyhattad ki ezeket. Ráadásul most még aktualitása is van.
A közélet picit utolérte az előadásunkat, igen. Úgy próbáltam feldolgozni ezt a témát, hogy van egy intimebb blokk, ahol három nő vall róla, és aztán előjön a férfi egy porondmesternek öltözve. Ez a férfi azt az attitűdöt képviseli, amit a legtöbb országban, köztük hazánkban is képvisel a közvélemény, hogy az áldozat is tehet arról, ha erőszak éri. Szerintem sok olyan téma felmerül, amiről előszeretettel beszélnek férfiak, de nincs semmi közük hozzá. Például a szülés is ilyen. A porondmester egy elidegenített gesztus a belsőséges vallomásoktól.
Bodor Máté
