A közelségben talált morzsák - TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE 2012

Úgy voltam valamikor a tantermi színházi előadásokkal, mint a biciklis nadrágtartó pánttal: praktikus, korszerű holminak tűnt, de azért nagyokosan megmosolyogtam, hogy a csipesz is megteszi. Aztán megnéztem néhányat, és közben elgondoltam, hogy rendszerváltás óta felnőtt egy színházbérlet nélküli nemzedék: tagjai aligha fognak felnőttként előadásokra járni, mert nem tudhatják, hogy a színház mire való. A színház pedig a hagyományőrzés virulens terepe, a közéleti párbeszéd és viták helye, amelynek állandóan és széles társadalmi közegben kell megtörténnie. Minél személyesebb, minél őszintébb, minél gondolkodtatóbb, minél szórakoztatóbb, annál fontosabb részt venni benne. A közös beszélt nyelvet pedig el kell sajátítani, amelynek használatával (a kritikus befogadás már az) aztán esztétikai értelemben is bárki egyre inkább képes differenciálni az élményeit. A tantermi színházi előadások és azokat követő drámafoglalkozások éppen ehhez az elsajátításhoz kínálnak segítséget a diákoknak, és nem mellékesen a tanároknak is.

Szputnyik Hajózási Társaság: Antigoné

Szinte minden előadás alaphelyzete érzékletesen demokratikus (a drámafoglalkozások tulajdonképpen értelemszerűen azok): az alkotók világosan elmondják az együttműködés szabályait, amely mindig felkínálja a hagyományos nézői attitűdöt is, ugyanakkor adott esetben megengedi a játékban való részvételt, néhány szabály betartásával. Ebben olyannyira partnerként vesznek részt az alkotók, amennyire egy klasszikus színházi helyzetben jellemzően nem szokás. Az osztályterem biztonságot ad a kamaszoknak, a színészektől meglehet, plusz feladatot kíván, ugyanakkor a tapasztalatok szerint az említett biztonságon túl a fizikai közelség megteremti azt az alaphelyzetet, amikor a diákok a kölcsönösségre ráismerve együttműködőbben járulnak hozzá az előadáshoz, mint egy frontális helyzetben.

Ezek a játékok komoly felkészültséget kívánnak az alkotóktól, a beszélgetések során többen is említették, hogy hányféle szokatlan reakcióval találkoznak adott tantermi előadások kapcsán. Minden bizonnyal ennek a kihívása is lehet oka annak, hogy az önállósult műfajban egyre-másra tűnnek fel a szakma elismerését méltán bíró színészek, rendezők, társulatok, magukat új helyzetben is kipróbálva, majd azt ? többek elmondása szerint ? meg is kedvelve.

Kerekasztal: Csontketrec

A Szemle programjában szerepeltek, és a rendezvényen végig jelen is voltak a két legrégebbi drámacsoport, a Kerekasztal és a Káva tagjai, akikhez ugyanúgy ellátogatnak konzultációra a műfajban kezdőnek számító, színházban persze gyakorló szakemberek, mint a Kolibri társulatához is. A Kerekasztal drámafoglalkozásának témája a szabadság. Ők az érzékletes című előadásukat, a Csontketrecet mutatták be. A színészek a drámafoglalkozásban nagy gyakorlattal alakítják ki észrevétlenül azt a kommunikációs teret, amelyben a jelenetek megtekintése után együtt lehet dolgozni. Ahogy szinte bármelyik előadásuk, ez is megmutatja a kamaszoknak, hogyan kell színházat nézni ? egyáltalán hogyan kell bármit nézni ?, kérdéseket feltéve. Csodálatos, ahogy e drámapedagógusok a kamaszok figyelmét eszköztelenül, ?csak? a feladatból és magukból képesek pillanatok alatt megszerezni, mindig az alkalomhoz szükséges intenzitással. És tanulságos, hogy soha nem használják ?feleslegesen? mások figyelmét. Az előadásaik arra is rávezetik a kamaszokat, hogy a nem defenzív élethez állandóan kérdéseket kell feltenni, ugyanakkor a fontos kérdésekre nincsenek kész válaszok, azokra mindenkinek magának kell rájönnie. A Káva társulata pedig ismertette az Emlékezés drámaprojektet, ami a társadalmi aktivitásra és felelősségvállalásra mutat rá.

A Maladype vezetője, Balázs Zoltán demonstrációt vezetett fel: mesélt a már folyó munkáról, amely a tervek szerint egy év múlva nyilvános perré kerekedik egy tényleges helyszínen, a Fővárosi Bíróság egyik tárgyalótermében. Schiller Don Carlos című művének feldolgozása során a rendkívüli tartalmi és élővé tett formai megoldások mellett kiemelten foglalkoznak a szöveg minőségével, pontosságával. Balázs Zoltán ezt már a felvezetőjében is demonstrálta.

Juhász Kata: A rossz tanuló felel

Juhász Kata Karinthy Frigyes novelláitól ihletett mozgáselőadást mutatott be a Szemle egyik iskolai helyszínén, egy tanteremben. Ezt követően elmesélték a többségben szakmai közönségnek, hogyan szoktak drámafoglalkozást tartani. Szóba kerültek Juhász Kata franciaországi tapasztalatai is (ahol Frenák Pál társulatának tagjaként dolgozott), amelyek szerint az állam a drámapedagógiát kiemelt társadalomformáló lehetőségként tartja számon, ezért markánsan támogatja is.

A Krétakör Mobil című előadása a műfaj komplex, izgalmas játékra hívó programja: résztvevőit komolyan elgondolkodtató helyzetekbe hozta. Átélhettük, hogy az életszerű játék felnőttként is emberformáló.

A Szputnyik Antigonéja Máthé Zsolt ügyes átdolgozásában pedig valóssá és a diákok számára jó értelemben könnyebben befogadhatóvá alakította a drámairodalom egyik legfontosabb, soha félre nem tehető, az emberi lét alapproblémáját elemi drámaisággal felmutató remekművét.

A tantermi színházi előadás persze csak formailag újdonság, művelői részéről nem is kíván mást, mint a hagyományos jó színház: szakmailag megalapozottan a jelenre reflektáló, befogadókkal kölcsönösségben gondolkodó alkotókat.