Eric Bishop ötven körüli postás élete mélypontjára süllyedt: még mindig nem tudta kiheverni, hogy huszonegynéhány éve elhagyta első feleségét, két nevelt fiával egyáltalán nem ért szót, perspektívái pedig (természetesen) nincsenek. Egy Magyarországon ismeretlen generáció tagja: számukra a foci jelenti az egyetlen, a földtől bármennyire is elrugaszkodott dolgot, barátaik azok, akik az adott csapatnak szurkolnak, és így a nagy futballisták valódi példaképek számukra - egyáltalán nem csak kamaszkorban.
A Barátom, Eric elegánsan, könnyű kézzel összerakott mozi, amely flashbackekből, szolid mozaikossággal épül fel, nem utolsó sorban az utolsó részletekig hiteles színészekkel. Legnagyobb problémája, hogy Loach nem tudta vagy nem is akarta eldönteni a film műfaját, amely ettől egymáshoz nemigen illő részekre esik szét. Eleinte szikár, egzisztencialista lélektani drámát látunk, később - mikor Eric újabb adag füvet keresve fia rejtekhelyén egy fegyvert talál - ez átfordul félig akció-, félig maffiafilmbe, végül pedig az ügy bájosan (avagy valamivel pimaszabbul: öregesen) naiv megoldása után kellemes romantikus vígjátékként ér véget. Ez a lavírozás aláássa a forgatókönyv következetességét is: nem éppen érthető, hogy kerül két örökbefogadott kamasz egy olyan férfihoz, aki saját gyerekének születésétől is annyira megijedt, hogy első reakcióként tönkrevágta gyorsan az egész életét.
