shutterstock_2256624489.jpg

Magyar gimnazistáknak is drukkolhatunk a Közép-európai Matematikai Olimpián

Vasárnap rendezik meg az idei Közép-európai Matematikai Olimpiát (Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) Szegeden, a nemzetközi versenyben tíz ország között Magyarország csapata is szerepel – közölte a versenynek helyszínt adó Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a Bolyai János Matematikai Társulat az SZTE Bolyai Intézetével közösen rendezi meg a matematikai olimpiát. A MEMO-n Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc és Magyarország csapata vesz részt. Kiemelték: a verseny célja idén is az, hogy a középiskolások nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, ezáltal versenyutánpótlást neveljenek a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára (International Mathematical Olympiad, IMO).

A MEMO lebonyolításának menete ugyanaz, mint a nemzetközi diákolimpiáé: az országok hat-hat fős csapattal, két-két felkészítővel nevezhetnek. Két 5–5 órás versenynap lesz: az első napon a diákok egyénileg dolgoznak, a másodikon pedig csapatban oldják meg a kitűzött feladatokat – ismertette az egyetem.  A magyar csapat tagjai: Hegedűs Dániel, Holló Martin, Keresztély Zsófia, Kovács Benedek, Kovács Benedek Noel, Molnár István Ádám, Prohászka Bulcsú, Vigh Zalán.

A tájékoztatás szerint a verseny feladatait jellemzően az algebra, a kombinatorika, a geometria és a számelmélet területéről választják ki. Az egyéni versenyen a diákok mindegyik területről egy-egy feladatot kapnak, a csapatverseny tesztje pedig nyolc problémából áll.

A szegedi rendezvényre mintegy 140 diákot várnak. A verseny megnyitóját az SZTE Bolyai Intézet Bolyai-termében tartják, a két versenynapot, valamint a kísérő workshopokat és a felkészülési programokat pedig az intézet különböző tantermeiben rendezik meg. A díjkiosztó záróünnepség helyszíne a szegedi városháza lesz augusztus 29-én 17 órától.

A Közép-európai Matematikai Olimpia az 1978-tól megrendezett Osztrák-lengyel Matematikai Versenyből alakult meg 2007-ben. Magyarország egy évvel később csatlakozott, és azóta minden évben küld csapatot a versenyre. Az összesített éremtáblázaton a magyar középiskolások Lengyelország után a második helyen állnak – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelheti

Négy érmet nyertek magyar középiskolások a kémiai diákolimpián

Négy érmet nyertek magyar középiskolások az 56. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, amelyet Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendeztek meg.

Soha nem látott magyar siker a 20. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián

38 ország, 52 csapat, 205 versenyző részvételével rendezték meg a versenyt július végén Baskóban, Bulgáriában.

Egy magyar gimnazista is eljutott a Tudás jégtörőjével az Északi-sarkra

Véget ért a Roszatom támogatásával megrendezett nemzetközi északi-sarki expedíció. A Tudás jégtörője elnevezésű projekt több mint hetven ifjú felfedezője, köztük a Magyarországot képviselő Varga Levente visszatért Murmanszk kikötőjébe.

Magyar kutatók nyitnak új ablakot a világegyetemre

Az Einstein teleszkóp egyik lehetséges helyszínének vizsgálatához járulnak hozzá a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kollégái a szardíniai Sos Enattos bányában, ahol az Innovatív Detektorfejlesztő Lendület Kutatócsoport által készített modern müondetektort üzembe helyezték.