diákolimpia

Magyar diadal a Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián

Öt érmet szereztek magyar diákok a 18. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA), amelyet augusztusban rendeztek meg az indiai Mumbaiban. A 63 ország 288 versenyzőjét felvonultató rangos diákolimpiáról mind az öt magyar versenyző éremmel tért haza, két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szereztek.

Két magyar arany a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

A magyar csapat tagjai közül aranyérmet szerzett Görömbey Tamás, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium és Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója. Bronzérmet szerzett Czanik Pál, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és Szilágyi Balázs, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulója.

Magyar siker a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

A Földrajzi Olimpiát (iGeo) 2002 óta rendezik meg a Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) égisze alatt. Idén a bangkoki Chulalongkorn Egyetem fogadta házigazdaként a versenyzőket és kísérőiket. A magyar fiatalok mindegyike érmes lett, a csapat az összetett versenyben 47 ország közül a 8. helyen végzett.

Óriási magyar siker a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

Három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar diákok az 57. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, amelyet július 5. és 14. között Dubajban rendeztek.

Megvan, kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

Hat hónapig tartott a kiválasztás, amelynek eredményeképp négy középiskolás utazhat a bangkoki megmérettetésre.

Egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Egy arany- és egy ezüstéremmel, valamint egy dicsérettel tért haza a magyar csapat az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról (IOI), amelyet szeptember 1. és 8. között rendeztek meg Egyiptomban.

Magyar gimnazistáknak is drukkolhatunk a Közép-európai Matematikai Olimpián

Vasárnap rendezik meg az idei Közép-európai Matematikai Olimpiát (Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) Szegeden, a nemzetközi versenyben tíz ország között Magyarország csapata is szerepel – közölte a versenynek helyszínt adó Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pénteken az MTI-vel.

A magyar csapatok remekeltek a mesterséges intelligencia diákolimpiáján

Mindkét 9–12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el a Bulgáriában lezajlott Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI).

Négy érmet nyertek magyar középiskolások a kémiai diákolimpián

Négy érmet nyertek magyar középiskolások az 56. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, amelyet Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendeztek meg.

Soha nem látott magyar siker a 20. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián

38 ország, 52 csapat, 205 versenyző részvételével rendezték meg a versenyt július végén Baskóban, Bulgáriában.