Az 1945-ben kiadott 11 ún. Benes-dekrétum, azaz a csehszlovák kormány és Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök intézkedései a II. világháború utáni új egységes csehszlovák nemzetállamnak a német és a magyar nemzetiségtől való megtisztítását célozták.
A londoni Csehszlovák Nemzeti Bizottmány és a moszkvai csehszlovák kommunista emigráció, élén Klement Gottwalddal, a CSKP főtitkárával, egyetértett a magyar és a német kisebbséggel szembeni nyílt erőszak szükségességében, a nemzeti kisebbségek likvidálásában. A Szlovák Nemzeti Tanács küldöttsége és a londoni emigráns kormány tagjai 1945 márciusában Moszkvában megegyeztek az új kormány összetételében, a kormányprogramban, a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmódban.
A kassai programnak főként az V., VIII., XI. és a XV. fejezete tárgyalta a magyarok (s a VII. fejezet Kárpátalja) jövendő sorsát. A VIII. fejezet a kollektív bűnösség elve alapján kimondta: "Minden német és magyar egyén, akit a köztársaság, illetve a cseh vagy a szlovák nép ellen elkövetett bűn alapján vád alá helyeztek és elítéltek, elveszti csehszlovák állampolgárságát és halálos ítélet esete kivételével a köztársaság területéről örökre kitiltatik". Az V. fejezet jelezte a közigazgatás teljes megtisztítását a nem szláv elemektől, a XI. fejezet kimondta a magyar földbirtokok elkobzását, a XV. fejezet a nemzetiségi iskolák bezárását (ez mintegy 800 magyar iskolát és több mint 100 ezer magyar diákot érintett), a művelődéspolitikában pedig a szláv orientáció megerősítését.
A kormányprogramot számos magyarellenes megnyilvánulás, erőszakos cselekmény (munkából való elbocsátások, utcai atrocitások, internálások) követte. Több ezer magyar menekült a Dunán át Magyarországra. A kassai program után születtek meg a Szlovák Nemzeti Tanács magyar- és németellenes rendeletei, majd a magyar kisebbség teljes jogfosztásáról intézkedő és a kassai kormányprogramban foglaltaknál jóval tovább menő köztársasági elnöki rendeletek, a tulajdonképpeni Benes-dekrétumok.
A dekrétumokat 1945. május-október között Benes elnök lényegében alkotmányellenesen bocsátotta ki, s az 1945. október 28-án megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés utóbb (1946. március 28-án) visszamenőleges hatállyal fogadta el.
Az 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétum a megszállás ideje alatt végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézmények vagyonának nemzeti kezeléséről; az 1945. június 19-én kelt 16. számú dekrétum a náci bűnösök, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli bíróságokról; az 1945. június 21-én kelt 12. számú dekrétum a németek, magyarok, valamint a cseh és a szlovák nép árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának (kártalanítás nélküli) elkobzásáról és sürgős felosztásáról; az 1945. július 20-án kelt 28. számú dekrétum a németek, a magyarok és az állam egyéb ellenségei mezőgazdasági ingatlanainak cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről (a pénzügyminiszter 1945. június 22-i hirdetménye ugyanakkor zárolta a németek befektetési, valamint bankszámlán és bankletétben lévő vagyonát); az 1945. augusztus 2-án kelt 33. sz. alkotmányrendelet a német és magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről (azaz a csehszlovákiai magyarok és németek hontalanná tételéről); az 1945. szeptember 19-én kelt 71. sz. dekrétum a csehszlovák állampolgárságuktól megfosztott németek és magyarok közmunkára kötelezéséről; az 1945. október 19-én kelt dekrétum a Prágai Német Egyetem feloszlatásáról; az 1945. október 25-én kelt 108. sz. dekrétum az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról; az 1945. október 27-én kelt 137. sz. alkotmányrendelet azon személyek forradalmi időszakban történő őrizetbe vételéről, akiket állami szempontból megbízhatatlanoknak tekintettek; az 1946. április 11-én kelt 83. számú törvény a németek, a magyarok, az árulók és segítőik munka- (tanuló-)viszonyáról; az 1946. május 16-án kelt törvény egyes, a megszállás ideje alatt végrehajtott tulajdonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá ennek az érvénytelenségnek és egyéb vagyoni beavatkozásnak következményeiről intézkedett. A magyarokra vonatkozó lényeges pontok: vagyonuk kisajátítása; a csehszlovák állampolgárság elvesztése (augusztus 10-i hatállyal); a magyar közalkalmazottak elbocsátása, nyugdíjuk megvonása; a magyar nyelvhasználat betiltása az egyházi szertartásokon; a papok kiutasítása Szlovákiából; a magyar hallgatók kizárása az egyetemekről; a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatása, vagyonuk elkobzása; a magyarok házaikból, lakásaikból kártérítés nélkül kitehetők; a magyarok üzemeinek, műhelyeinek zárgondnokság alá vétele; a magyarok bankbetétjeinek befagyasztása; a közhivatalokban (bíróságon, postán stb.) a magyar nyelv használatának megtiltása; magyar könyvek, újságok kiadásának megtiltása; magyar személynek nem lehet rádiója, magyar ember polgári keresetet nem indíthat, s vádló sem lehet; magyarok közmunkára bármikor, bárhová, bármennyi időre "államérdekből" igénybe vehetők.
A németek elűzése 1945. május elején kezdődött, ugyanebben az évben mintegy 660 ezer német nemzetiségű ember menekült el vagy űzetett ki (370 ezren menekültek el a visszavonuló német csapatokkal), a szervezett kitelepítés 1946. január 25-én indult meg. A Benes-dekrétumok alapján összesen 2 millió 996 ezer német kényszerült elhagyni az országot (az 1950. évi népszámlálás már csak 165 117 német anyanyelvű személyt regisztrált Csehszlovákia területén).
Az első magyarellenes intézkedések egyike az ún. pozsonyi akció volt. 1945. május 5-én a Pozsonyban élő magyarok lakásaira szlovák katonák törtek, s a csomagolásra fél órát engedélyezve a magyar lakosság mintegy 90 százalékát a Duna-hídon áthajtották Ligetfaluba, ahol mintegy 20 ezren embertelen körülmények közé, internálótáborba kerültek. Az akkori pozsonyi belügyi megbízott, Gustav Husák nem vette át a pozsonyi magyarok írásbeli tiltakozását, s küldöttségüket sem fogadta. Egy ligetfalui tömegsírban 90 magyar fiatal holttestét temették el 1945 nyarán.
A pozsonyi akció mintegy nyitánya volt az országszerte meginduló letartóztatásoknak, a magyar államhatáron való áttoloncolásoknak, a magyarok csehországi deportálásának és az ún. magyar-csehszlovák lakosságcserének. 1945 májusában elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, majd a 69/45. számú SZNT (Szlovák Nemzeti Tanács) rendelet a "megbízhatatlan" magyarokat a magánalkalmazásból is menesztette. A rendeletek értelmében megszüntették a nyugdíjak folyósítását, mindennemű szociális segélyezést, az egészségügyi gondozást stb.
Az 1945. október 1-i, 88. számú elnöki rendelet értelmében a közmunka-kötelezettség a nők számára 18-45 éves korig, férfiak számára 15-55 éves korig terjedt, ennek a dekrétumnak alapján deportálták a dél-szlovákiai magyarságot cseh-morva területre. A magyar közvélemény és a kormánykörök a szövetséges nagyhatalmak közbelépését kérték, hogy vonják ellenőrzésük alá a szlovákiai magyarok ügyét, ezt a Szovjetunió és az angolszász hatalmak is elutasították, de a csehszlovák követeléseket, elsősorban a magyarok kitelepítését nem sikerült a potsdami konferencián elfogadtatni.
Mivel a nagyhatalmak nem akadályozták meg a deportálást, a magyar kormány a csehszlovák kormánynak a lakosságcseréről szóló ajánlata elfogadására kényszerült (1946. február 27.), az egyezményt a párizsi magyar békeszerződés (1947. február 10.) 4. cikkelye is tudomásul vette. A magyarellenes politikát betetőző lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött, s 1949. június 5-én fejeződött be. Ez idő alatt 73273 szlovák hagyta el Magyarországot, és Szlovákiából 89 660 magyart űztek el. Ezután következett az erőszakos elmagyartalanítás, a reszlovakizáció. (A lakosságcsere összesített adatai egyes forrásokban eltérnek egymástól.)
A Benes-dekrétumoknak halálos áldozatai is voltak: az intézkedések közvetlen és közvetett áldozatainak számát a cseh történészek is 30-40 ezerre becsülik, a szudétanémet szövetségek ezt a számot közel negyedmillióra teszik.
(Múlt-kor/MTI)
