ostyatartó és kehely 2.jpg

Színezüst kehely és egy unikális ostyatartó került elő a sírból

Egy középkori apátság titkai címmel nyílt kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Tisza-tó melletti régészeti kutatások során előkerült ezüst áldozókészlet – kehely és ostyatartó – kapta a főszerepet a szeptemberi Hónap kincse tárlatban.

A régészeti kutatások szerint Tomajmonostora már a 11. századtól lakott terület volt, amit egy korai körtemplom maradványai is bizonyítanak. A település monostorra utaló nevét először 1322-ben említik írott források, de a most feltárt leletek arra utalnak, hogy ennél jóval korábban is fontos egyházi központ lehetett. Az ásatások során kiderült, hogy a korai rotundát később egy impozáns méretű háromhajós apátsági templom váltotta fel. A templomot körülvevő temető és a gazdagon díszített freskók töredékei mind arról tanúskodnak, hogy Tomajmonostora egykor virágzó közösségnek adott otthont – mondta a leleteket bemutató dr. Virágos Gábor, az MNMKK MNM régészeti főigazgató-helyettese, az ásatás vezetője a kiállítás megnyitóján.

A  régész szerint a feltárás legizgalmasabb pillanata kétségkívül az volt, amikor egy erősen bolygatott sírból előkerült az ezüstkehely és az ostyatartó tálca. A sír elhelyezkedése – a szentély közelében – és a benne talált tárgyak egyértelműen arra utalnak, hogy egy magas rangú egyházi személy, valószínűleg egy apát végső nyughelyét találták meg.

A kehely igazi művészettörténeti kuriózum. Anyaga csaknem 97 százalékos tisztaságú ezüst, ami önmagában is kivételes. Formája pedig valóságos időutazásra invitál: egyszerre hordozza magán a korai román stílus és a későbbi gótika jegyeit.

Az ostyatartó tálca (paténa), a látszólag egyszerű, mindössze 6 cm átmérőjű, a kupába passzoló ezüsttányér valójában ritka művészeti jelentőséggel bír. Felületén poncolással készített ábrázolás látható: Isten keze (dextera Dei), amint a stilizált felhőből kinyúlva egy kereszt fölött áldást oszt. Ez a motívum, bár rendkívül ritka az ilyen korai középkori magyar emlékanyagban, igen nagy jelentőségű. Legközelebbi párhuzama a kalocsai érseki sírból előkerült paténa, amelyet a legújabb vizsgálatok egyenesen Szent István korára datálnak, s a koronát a pápától elhozó Asztrik érsek személyéhez kötnek.

„A tomajmonostorai leletegyüttes egy olyan szimbólum, amely közvetlen kapcsolatot teremt a magyar kereszténység legkorábbi időszakával” – hangsúlyozta dr. Zsigmond Gábor főigazgató.

Ez is érdekelheti

Mozart és a nők – Programajánló

Lapozgatás egy régi, zenélő fényképalbumban, Amadeus a Szegedi Kortárs Balettel, születésnapi Sárkánykönny-koncert a Fonóban, Trokán Nóra kulisszafotói a szentesi Tóth József Színházban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Zenélő fényképalbum a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban

Fotográfiák keringőre – Zenélő fényképalbum a 19. század végéről címmel megnyílt a novemberi Hónap kincse a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 29 fényképet tartalmazó album egy Nagytapolcsányban élt házaspár 1892-es házassági évfordulójára készült.

Egy élő társasjátékba hív a Kék Cetli kilencedik epizódja

Minden játék egy új lehetőség megérteni magunkat, és talán egymást is. A Kék Cetli kilencedik epizódjában dr. Farkas Levente András arra keresi a választ, mit tanulhatunk egy olyan különleges társasjátékból, mint a történelem.

Nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek a kulturális területeken

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a terveket.