A szarajevói merényletet mind az uralkodó, mind a Monarchia katonai és külügyi vezetői, mint szerb hadüzenetet fogták fel. Úgy vélték, elérkezett az alkalom, hogy leszámoljanak Szerbiával. A háborút a délszláv kérdés megoldásának, a délszláv egyesülés és terjeszkedés megakadályozásának szánták. Megindítását Németország álláspontjától tették függővé. A német vezetés július 5-én döntött a háború támogatása mellett. Kedvezőbbeknek ítélték a feltételeket egy európai háborúhoz, mint esetleg néhány év múlva. A háború kérdésében egyedül Tisza István miniszterelnök képviselt ellenvéleményt. Nem látta alkalmasnak az időpontot. Attól tartott, hogy a formálisan szövetséges Romániára nem lehet számítani, és a román csapatok bevonulnak Erdélybe. Nem érezte elégségesnek a Monarchia katonai erejét az egy időben több országgal szemben folytatandó hadműveletekhez sem. Egy esetleges győzelem és Szerbia annexiója ráadásul a megnövekedő délszláv elem miatt veszélyeztette volna a dualista struktúrát. Tisza július 10. és 14. között a "német buzdítás" hatására megváltoztatta véleményét, és végül a közös minisztertanács 1914. július 19-én, egyhangúlag elfogadta a szerb kormányhoz intézett szigorú jegyzék szövegét. A jegyzék követelte: a szerb kormány hivatalos lapjában tegyen közzé egy nyilatkozatot, amelyben elítéli a nagyszerb mozgalmat, sőt a nagyszerb mozgalmat a Monarchia emberei fojthassák el, a merénylet ügyében vizsgálatot is ők folytathassák le Szerbiában. Ezek a pontok egy szuverén állam számára elfogadhatatlanok voltak - ezért is fogalmazódtak így. A ultimátum 48 órát adott a válaszra.
