Közösségi élményt teremteni a vászon előtt

Film

Másokkal együtt, nagy vásznon, kellemes környezetben, jó filmeket lehet nézni, ráadásul ingyen: ezt nyújtja a Veszprém-Balaton Filmpiknik Muszatics Péter programigazgató szerint. Vele beszélgettünk.

Ma indul a Veszprém-Balaton Filmpiknik, melynek célja, hogy a hazai közönség Veszprémben és a Balatonon nézzen magyar filmeket, találkozzon magyar színészekkel és filmkészítőkkel, fedezzen fel vagy nézzen újra kortárs és klasszikus remekműveket, közönségfilmeket és filmcsemegéket. Mindezt gyönyörű környezetben, több veszprémi és balatonfüredi helyszínen. Fórumot szeretnének teremteni a magyar filmszakmának és célul tűzték ki a hazai filmek európai láthatóságának növelését is.

Vidéken a mozik látogatottsága némileg elmarad a fővárosi számoktól. A Filmpiknik célja kiegyenlíteni valamelyest ezt a különbséget?

Nem vagyok forgalmazási szakember, nem tudok pontos számadatokat vagy arányokat, de látok sok jó példát vidéken is. A miskolci vagy a szombathelyi mozi, a szolnoki Tisza mozi, a debreceni Apolló, a szegedi Belvárosi mind szuper példák, ahol friss művészfilmeket is vetítenek, persze ez a fővárosban nagyobb arányban összpontosul.

Természetesen mindenképpen célunk ebbe a térségbe elhozni a magyar filmeket. Ez egy nagyobb projekt része, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt első saját fejlesztésű programja, ilyen értelemben országos hatáskörű rendezvényként gondoltunk rá a kezdetektől. Sőt, bizonyos értelemben – a maga korlátaival együtt – európai hatáskörű is, hiszen célunk vele a magyar film európai láthatóságát növelni, érdekesen, újszerűen, fiatalosan tálalni és vonzóvá tenni az éves magyar filmtermést.

Milyen az előzetes érdeklődés?

Nagyon jó, az eddigi online látogatottsági adatok és visszajelzések alapján is igen komoly. Persze most figyelembe kell vennünk a vírushelyzetet is, de optimisták vagyunk. Ha az égiek is úgy akarják, sokan jönnek majd és minden jól sikerül. Ingyenes fesztiválról van szó, ezzel is szeretnénk visszacsábítani az elmúlt időszak után az embereket a vászon elé, hogy jó kép- és hangminőségben, nagyban, közösségben nézzék ezeket a filmeket. Meglátjuk, ez mennyire kompatibilis a jelenlegi helyzettel, de ez a távlati célunk.

Elég vegyes a fesztivál kínálata: klasszikusok, nemrég felújított film és premier is helyet kapott rajta.

Tudatosan célunk volt összegyűjteni az év legjobb magyar filmjeit, a kínálat szándékosan „vegyes”. A 2019-ben elkészült alkotások közül válogattunk kisjátékfilm, nagyjátékfilm, animáció, dokumentumfilm, tévéfilm kategóriákban. Az általad is említett felújított klasszikus, a Katonazene vetítésének apropója, hogy most készült el a 4K-s felújítás. Így szinte egy új filmnek ható, gyönyörű kópiáról beszélünk, amit érdemes nagy vásznon megnézni. Méltatlanul kevéssé ismert alkotás, szerintem az egyik legjobb magyar film.

Mi a fesztivál jövőképe, mik a hosszú távú tervek?

Szeretnénk premiereket, friss magyar filmeket hozni megfelelő arányban a már bemutatottakkal a következő években. Kicsit a Graz-i Diagonale fesztiválhoz hasonlóan képzeljük el magunkat. Azt szeretnénk, hogy ha megjelenik itt valaki, legyen szó szakmabeliről vagy laikusról, külföldiről vagy magyarról, áttekintést kapjon róla, hogy éppen hol tart a magyar filmes és televíziós szakma. Ez a távlati célunk: szezonkezdésként (eredetileg is júniusban lett volna a fesztivál) magyar filmeket vetíteni a magyar közönségnek a magyar tengernél és Veszprémben, hogy leegyszerűsítsem. Mindemellett van egy európai távlatunk is. A filmeket angol feliratokkal vetítjük, szeretnénk, ha a jövőben a programok kétnyelvűek lennének, és hogy a szakmának legyen egy találkozási fóruma, mint annak idején, a 60-as, 70-es években a Filmszemle Pécsen, vagy épp a 80-as évek legendás Veszprémi Tévétalálkozói.

El tudjátok képzelni, hogy a későbbiekben nemzetközi szekció is lesz, esetleg külföldi alkotókat is meghívtok?

Ez megfontolás kérdése. Nekem például szívügyem Közép-Európa, el tudnék képzelni egy közép-európai kitekintő blokkot vagy azt, hogy évről évre egy országot állítsunk fókuszba, de ezek még csak tervek, ötletek.

Helyet kapott egy Balaton-tematikájú blokk is, ez a jövőben is így lesz?

Abszolút, hiszen nagyon fontos nekünk ez a hármasság: a regionalitás, az országosság, ha élhetek ilyen szóval, valamint az európaiság, és ezek egymásra rétegződése. Rengeteg nagy film készült itt a Ház a sziklák alatt-tól kezdve A Pogány Madonnáig, nagyon hosszan sorolhatnám. Szeretnénk, ha ez a régió kiemelten jelenne meg a jövőben is.

Mit gondolsz, miben mérhető, mitől sikeres egy fesztivál?

Egyrészt abban, hogy mennyire újak a filmek, amiket bemutatunk. Másrészt, hogy ezek a filmek hogyan viszonyulnak egymáshoz: egy kiválogatott program egymás mellé rakott darabjai kiadnak-e valamilyen összképet. Harmadrészt ott van a fesztiválhangulat, ami övezi az egészet. Jelen vannak az alkotók, a közönség tud találkozni velük, hogy mindez milyen hangulatban telik, meg hogy úgy általában milyen a légkör. A fesztiválokon jelen lévő „buliérzés”, ünnepérzés is számít, és ezzel együtt az, hogy mennyire érzem magamat a helyemen, egy közösség tagjának, hogy jól érzem-e magam és közben gazdagodom-e azáltal, hogy jelen vagyok. Szerintem ezek a komponensek adják egy ilyen esemény karakterét, sikerét.

A karantén alatt még többen „átpártoltak” a streaming-szolgáltatókhoz. Miként lehetne visszacsábítani például a fiatalokat a vászon elé?

Pontosan azokkal, amiket az előbb elmondtam, hogy egy ilyen érzést, feelinget teremtünk meg nekik.

Vagy akár műhelyszerű programokkal. Terveztek ilyesmit?

Igen, a terveink között szerepelnek forgatókönyvírói fórumok, workshopok, filmszínészi programok. Többféle elképzelésünk van a következő évekre. Szeretnénk megszólítani a fiatal szakmabelieket, szakma iránt érdeklődőket. Ez a három nap most egy főpróba. Sok filmet vetítünk, sok program van, de bizonyos mértékben egyszerűsítenünk kellett az eredeti elképzelésekhez viszonyítva, hiszen a vírus most is itt lebeg a fejünk felett. De sok tervünk van a következő évekre vonatkozóan. 

Ha most olyasvalakinek kéne ajánlanod a fesztivált pár szóban, aki semmit nem tud róla, mit mondanál neki?

Másokkal együtt, nagy vásznon, szép, kellemes környezetben, jó filmeket lehet itt nézni, ráadásul ingyen.

Szerinted mik a magyar film erősségei, milyen a magyar film az elmúlt években?

A magyar film erőssége szerintem továbbra is az, ami eddig is volt: a nagyon személyes történetmesélés és képpé formálás. Ezek adottsága, amely jelen van a fiatal alkotóknál Reisz Gábortól Kárpáti György Mórig, de az olyan neveket is említhetném természetesen, mint Enyedi Ildikó vagy Sopsits Árpád. Sajátosan, egyedien, személyesen képesek elmesélni a történeteiket. Vannak a magyar filmnek közönségfilmes vonulatai is, amely nagyon magas színvonalú volt a kezdetektől az 1950-es, ’60-as évekig, aztán kicsit háttérbe szorult, de most már újra látjuk a jó példákat. Az eddig kisjátékfilmekkel jelentkező fiatal alkotók is nagyon ígéretesek, alig várom, hogy a jövőben lássam a munkáikat.

Az esemény online programfüzete itt elérhető.

Nyitókép: Kálló Péter/Rockstar Photographers