A köztér Bíró Lajos számára a szociális interakció, a párbeszéd színtere, ahol az emlékmű hidat ver az ?én? és a közösség, azaz a ?mi? között. Szobrai arra bíztatják a szemlélőt, hogy vegye észre: az egyéni élet kérlelhetetlen végessége egzisztenciájának csak az egyik dimenziója. Az ember nélkülözhetetlen része magánál nagyobb és időben állandóbb összefüggéseknek, és ezek fennmaradásának egyik legfontosabb eszköze az ébren tartott kollektív emlékezet ? Kádár Zita művészettörténész pontosan megfogalmazta Bíró Lajos értékítéletét.
A szobrászt mátészalkai műtermében látogattuk meg.
Hogyan határozná meg önmagát? Mit jelent az ön számára a művészet? Mennyiben érzi tényleg saját terének a közteret?
Ez nehéz és összetett kérdés. Mint általában minden gyerek, én is szerettem rajzolni-festeni, és ez máig megmaradt. Az 1974-es évben kerültem Budapestre a ?kisképzőbe?, szobrász szakra. Nagyon tetszett a légkör és tanáraim is kitűnő művészek voltak: Borbás Tibor, Csíkszentmihályi Róbert, Göbölyös Gyula, Laluja András, Bírkás Ákos Tölgmolnár Zoltán és még lehetne sorolni. Ilyen indíttatással indultam a Képzőművészeti Főiskolára. Akkor nem volt egyszerű bekerülni, kitartásom azonban eredményes volt. A katonaság után, 1982-ben kezdtem meg tanulmányaimat, Somogyi József osztályán. Igazán itt fedeztem a szobrászat szépségét, tér, forma, szerkezet jelentőségét. Sokat tanultam a mestertől, de mindig igyekeztem saját megközelítési módot kialakítani. Nem szerettem volna Somogyi epigon lenni. Ami számomra fontos volt, azt igyekeztem megtanulni, és amit nem éreztem magaménak, azt mellőzni.
Mit jelent számomra a művészet? Olyan közeg, amelyben jól érzem és ki tudom fejezni magam. Igyekszem ebben a zavaros, globalizált világban értéket felmutatni. Nem egyszerű, mert az alap emberi értékek kiveszőfélben vannak korunkban. Ez azonban nem keserít el, mert tudom: az ember hosszú távon nem élhet ezen alapértékek nélkül. Valahogy mindig érdekelt a köztér. A sors úgy hozta, hogy már a pályám elején kaptam megbízásokat. Kialakult egy viszony szobrász, megrendelő és közönség között, amelyben jól érzem magam. Igyekszem szakmailag a tőlem telhetőt adni. Jó érzés, ha az emberek befogadnak egy köztéri művet. Ez nem azt jelenti, hogy csak a közönség számít, mindig a szakmai minőség az eső. A rendszerváltás színt hozott a köztéri szobrászatba. Sok kitűnő kolléga jelent meg ezen a platformon is. Az eddigi történelemhamisítás helyett igyekeznek a valóságnak megfelelően nézni múltunkat. Ez ad lehetőséget a szobrásznak, hogy felmutassa tudását. Meg kell jegyeznem, mint mindenhol a világban, nálunk is születnek olyan bárgyú köztéri munkák, amelyek értékelhetetlenek. Az viszont tény, hogy az elmúlt közel harminc év hatalmas lökést adott a köztéri szobrászatuknak. Az úgynevezett ?szakembereknek? érdemes lenne ebből az aspektusból is megvizsgálni köztéri szobrászatunkat.
Több mint 150 köztéri szobrot alkotott. Művei számos magyar településen és a környező országokban is láthatóak. Nemrég leplezték le Máriapócson Mindszenty József hercegprímás szobrát. Mit jelképez ez a szobor?
A hercegprímásról megmintázott szobrot annak emlékére állították, hogy a görögkatolikusok 1946. szeptember 8-án ünnepelték a római katolikus egyházzal való egyesülés 300 éves, valamint a máriapócsi kegykép első könnyezésének 250 éves jubileumát. A hetvenkét évvel ezelőtti ünnepségre mintegy 300 ezer zarándok érkezett Máriapócsra, ahol Mindszenty József emlékezetes beszédet tartott, amelyben felidézte a könnyezés eseményeit és kiemelte a kegyképhez való ragaszkodás értékét.
Mindszenty József szobra egy külön kihívás volt számomra. A bíboros életútja, szenvedései és kitartása példaértékű. A másik fontos momentum a tér volt. Adódott egy autentikus háttér, a középkori katolikus templom. Előtte helyeztük el a bíboros szobrát. Kezében pásztorbotot tart, mint a ?nyáj őrzője?, másik kezével áldást oszt. A megrendelő kérése az volt, hogy az 1946-os erőt sugárzó, középkorú Mindszenty-arc jelenjen meg. A fellibbenő palást és reverenda a fej fölé ható erővonalakat rajzolnak ki, ezáltal fölvezetik a tekintetet a fej fölé. Talapzata alacsony, hogy a nézőhöz közelebb kerüljön. Kétoldalt félkaréjszerűen helyezkedik el az ülőpadka. Ez befogadja a látogató zarándokokat, és meg is pihenhetnek rajta, vagy egy fotó erejéig a bíborossal lehetnek.
Ezer szállal kötődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez: bár 1982 és 1988 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, ezt követően visszament Mátészalkára és azóta is ott alkot. Miért fontos az ön számára ez a térség?
Ami fontos családilag, de ez nem mérvadó. A szatmári kultúra az, ami miatt kötődöm a megyéhez. A rendszerváltás előtt ?sötét Szabolcsnak? degradálták. Pedig, ha végignézzük, a történelmi Szatmár Vármegye a Nyírségtől Felsőbányáig tartott. Itt született Károlyi Gáspár, Bakócz Tamás, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Remenyik Sándor, Kafka Margit, és még lehetne sorolni a neveket. A magyar festészet máig legnagyobb hatású iskolája és művésztelepe is itt jött létre, Nagybányán. Gyermekkoromban és még most is nosztalgiázva nézem a jó időben felkéklő Máramarosi és Nagybányai hegyeket. De van kötődése Petőfinek és Vörösmartynak is a megyéhez. A Rákóczi szabadságharc kibontakozása és lezárása. Hollywood bölcsőjét is itt ringatták: innen származik Tony Curtis, valamint Adolf Zukor, a Paramount Pictures megalapítója. Hát kell ennél szorosabb kötődés? Természetesen, a szobraim jó része is itt található.
Somogyi József volt a mestere. Milyen üzenettel indította önt útjára?
Neki sokat köszönhetek. Elsősorban szakmaiságot, mesterségbeli tudást, szakmai tisztességet. Azt mondta: ?ha egy főiskolát végzett szobrásznövendék 40 éves kora körül nem tud felmutatni valami komoly értéket, abból már nem lesz semmi?.
