Rátóti Zoltán második nekifutásra is maradt a jól működő receptnél: a szövegeket most is Müller Péter Sziámi írta zenei ötleteihez. A jól bevált, zenésztársakból álló triója ? melynek Juhász Gábor gitáros és Restás Gergő ütőhangszeres a tagja még ? most kiegészül Becze Gábor bőgőssel is a Kalákából. Rátóti Zoltán első, Csodalépés című szólólemeze 2013-ban debütált a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A dalok szövegét akkor is Müller Péter Sziámi írta, a hangszerelés pedig Juhász Gábor munkája volt, aki elektromos gitáron játszott a színpadon. A ritmushangszerek mögött akkor is Restás Gergő ült, a Köztünk marad tehát az első album és lemezbemutató koncert hangzásvilágát idézi majd.

 

?Számomra a zene nagyszerű kikapcsolódás, gitározgatás közben úgy érzem magam, mintha meditálnék. Sosem úgy ülök le, hogy most dalt fogok írni. Hiszen ahhoz, hogy az ihlet megszülessen, kellően ellazult állapotra van szükségem. Így történt, hogy komponáltam néhány dallamot, amelyeket aztán átküldtem Müller Péter Sziáminak, aki azonnal harapott rájuk, és írt hozzájuk szövegeket.? A zeneiségről pedig így fogalmaz: ?Miután a kezdetektől fogva tagja vagyok a Neil Young Sétány nevű zenekarnak, óhatatlan, hogy Neil Young hatása kiérződik saját dalaim zenei alapjaiból és motívumaiból. Ugyanez mondható el a hangszerelésről is, ami egy nagyon tehetséges jazz-gitáros, Juhász Gábor érdeme. Közelítünk az unplugged-hangzáshoz, ám miután Gábor elektromos jazz-gitáron játszik, mégsem nevezhető egyértelműen annak. Inkább a balladisztikus folk-rock műfajához tudnám hasonlítani? ? olvashatjuk a ratotizoltan.hu oldalon a színész-énekes szavait a Csodalépés című lemezről.

 

Rátóti Zoltán megmaradt az előző korongon is munkálkodó alkotótársak mellett, második lemezével tehát folytatja azt az utat, mely a Csodalépéssel kezdődött, a Köztünk marad pedig egy újabb folk-rock állomás lesz. A rockot persze úgy kell érteni, mint a folk gitárzenekaroknál: a trubadúrének és az akusztikus gitár a főszereplő, Juhász Gábor elektromos gitárjátéka most is inkább a jazzes, az úszós effektes, a már-már ambiente-es, pasztelles atmoszférát képviseli. És milyen jó, hogy így semmi szükség külön billentyűsökre. A hangzástér nemcsak a hibátlanra csiszolt akusztikus megszólalásból adódó csillogó fényekben pompázik, de opálos jellegével azt a fajta melankóliát is ki tudja teljesíteni, amely nélkül ez a fajta zeneiség tán nem is lenne igazán hiteles. Rátóti Zoltán nagy formátumú dalszerző, saját jogán ott a helye a legjobbak között, és nem túlzás azt mondani: világviszonylatban is.

 

Jegyár: 1200 forint

Ferencvárosi lakosoknak (lakcímkártya bemutatása esetén) 20 százalék, hatvan év feletti kerületi nyugdíjasok számára további 10 százalék kedvezmény! A kedvezményes jegyek a Pinceszínház pénztárában vásárolhatóak meg személyesen!

 

Internetes jegyvásárlás: http://pinceszinhaz.hu/jegyek/jegyvasarlas.html