A nagyközönség az utóbbi években csúcsra törő Platon Karataev zenekar társdalszerzőjeként és egyik frontembereként ismerheti, ám szólóban is aktív: tavaly év végén adta ki How could I show you the beauty of a life in vain? című nagylemezét, és nemrég capsule boy néven indított elektronikus zenei projektet, amelynek bemutatkozó albuma már javában készül. Kifaggattuk, hogyan képes ennyi alkotói identitást egyben tartani, miért akar instrumentális dalokat kiadni, és a projektjei jövőjéről is szót ejtettünk.

Zajlik a fesztiválszezon, hosszú idő után végre zavartalanul. Hogyan néz ki a nyarad?

Elég sűrű, de örülök neki, főleg a két egymás utáni évben is megnyirbált nyári szezon után. A Platon mellett most vagyok először jelen szólóban is fesztiválon, ami külön izgalmas számomra. Az árnyoldala ennek az időszaknak az, hogy zenekarral vagy anélkül túlságosan is szeretem a fesztiválozást, emiatt szigorúan tartanom kell a határaimat, nehogy túlvállaljam magam. Ebben sokat segít, hogy a szólóprojektemmel továbbra is elsősorban Budapesten mozgok. Szerencsére lesz pár kisebb klubkoncertem, így időről időre ki tudok majd kicsit szakadni a fesztiválok pörgéséből.

A
Platon folyamatos koncerteztetése mellett, gondolom, elég embert próbáló
feladat még a szólóprojektet is a hátadon vinned a nyári időszakban.

A logisztikával szerencsére nincsen
probléma, legalábbis ami az időmenedzsmentet illeti. Az alkotásban az okozza a
nehézséget, hogy összegyűjtsem az energiáimat. Rengeteg ötlet, sőt már teljesen
megírt dal van a fiókomban, csak mind arra vár, hogy végre felvegyem és kiadjam
őket. Mindig kergetem magam. Ennek aztán az a hosszú távú következménye, hogy a
stúdiómunkára és a premierekre is örök várakozás van bennem: mire egy anyag
megjelenik, addigra már a következőn pörög az agyam.

A
Cz. K. Sebő szólóprojekt nagyjából egy évvel korábban indult, mint a Platon
Karataev. Mára viszont a Platon hatalmas fordulatszámon pörög, ami rengeteg
elfoglaltsággal járhat. Visszatekintve mi volt az, ami mégis a szólóprojekted
mellett tartott? Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy inkább mindent a
fő zenekarodra teszel fel?

Cz. K. Sebő alkotói énemet azért
tartottam meg, mert nagyon élvezem azt, hogy különálló kreatív kiteljesedési
lehetőségem is van. Ez amolyan mentsvár a számomra, ahol egyedül hozhatok
döntést a dalokról, és kompromisszumok nélkül mindig a legbensőbb, legmélyebb
és legaktuálisabb gondolataimmal foglalkozhatom. Ugyanakkor egy idő után az is
nyilvánvaló lett, hogy a Platon lesz a fő vonal, így az élvez prioritást. Nem
panaszkodom: ez kényelmes szituáció számomra, mert bár a zenekar társdalszerzőjeként
is bőséggel érnek ingerek, az önálló alkotás mindig új lendületet ad.

Tudom,
hogy számodra a dalszerzésben másodlagos a szövegszint, és emiatt
instrumentális vagy halandzsaszöveges dalaid is vannak. Ugyanakkor érdekes,
hogy a Platon magyarításával nagyjából párhuzamosan a szólóprojektedben is
megjelentek a magyar nyelvű dalok.

Ez azért is érdekes, mert Gergővel (Balla Gergely, a Platon Karataev másik frontembere – a szerk.) hasonló időszakban kezdtünk el magyar szövegekkel foglalkozni. Számomra egyébként sokszor nyűg a szövegírás. Ha érzelmileg mély töltetű instrumentális alapom, hozzá pedig jó énekdallamom van, akkor azt teljesnek érzem. Viszont amikor elkezdek összefüggő mondatokat alkotni hozzá, azt mindig csorbításként élem meg. Olyan, mintha magyarázkodnék, az adott dal pedig egyre inkább elveszti számomra az intuitív értékét. Viszont a magyar nyelv ritmusára egyszer picit ráéreztem, ami könnyített ezen a terhen. De persze még mindig szeretek angolul énekelni és dalszöveget szerezni.

És
instrumentális dalokat is fogsz még írni?

Mindenképpen. Épp most készül egy ötszámos lemez, amire három instrumentális és két magyar nyelvű szerzeményt akarok befejezni. Ez azért lesz különleges, mert kicsit visszanyúlok az Out of Words című lemezem hangulatához, kizárólag akusztikus gitár lesz hallható rajta. A kérdés csak az, hogy mikor lesz időm begyakorolni a dalokat a fesztiválszezon kellős közepén: merthogy ez nem az a műfaj, hogy egy kört eljátszom a hangszeren, aztán azt loopolom, és ráéneklek. Minden egyes másodperc számít, és pontosan ki kell dolgoznom a pengetési technikát is. De amilyen fifikás az alkotófolyamat, legalább annyira élvezetes is, ezért bízom benne, hogy ez elég húzóerő lesz az anyag nyár végi megjelenéséhez.

Említetted, hogy Cz. K. Sebő projekted kreatív mentsvár, legutóbbi lemezeden mégis zenekari felállásban, Szabó Benedekkel (basszusgitár) és Bradák Somával (dob) kiegészülve hallhattunk. Nem volt furcsa ennyi idő után másokat is bevonni az alkotói folyamatba?

Ebben azért volt szerencsém, mert
Benedek és Soma zenei világát is ismerem és szeretem, és onnantól, hogy ez
kölcsönös, nem okozott különösebb gondot beavatnom őket. Tudtam, hogy örömmel
fognak hozzátenni ötleteket az albumhoz, és érzéssel nyúlnak majd a finomabb
dalokhoz. A kontrollt ugyanakkor megtartottam, a kardinális kérdésekben én
döntöttem. De legtöbbször annyira fantasztikus ötleteket hoztak, hogy nem kellett
komolyabban belenyúlnom a folyamatba.

Ők
a későbbiekben veled tartanak a koncerteken is?

Ez a Sebő-projekt jelenleg elég viccesen alakul, mert ha valaki egy fellépés ügyében megkeres, én kapásból visszakérdezek, hogy pontosan mire gondol. Ilyenkor felsorolom a lehetőségeket: mehetek egy szál gitárral, Benedekkel és Somával, azaz a Cz. K. Sebő Banddel és capsule boy elektronikus szettemmel is. Az utóbbi időben a How could I show you the beauty of a life in vain? című lemezemet koncerteztettük, így több fellépés volt a teljes zenekarral, a nyár nagy részében viszont inkább az egy szál gitáros felállás és a capsule boy-szett lesz túlsúlyban. Somáékkal pedig az őszi klubszezonban fogjuk újra felvenni a fonalat.

Már
csak ebből is egészen jól kivehető a zenei sokféleséged, amit folyamatosan a
legkülönfélébb stílusokkal színesítesz. Gyorsan ráunsz a műfaji keretekre?

Jellemző rám egyfajta nyughatatlanság. Élvezem azt, hogy folyamatosan kinyílik előttem a világ, amint új stílusok fogásaiba ásom bele magam. Néhány éve elkezdtem szintézist tanulni Csontos Bencétől (más néven Ben Leavez), aki beavatott az elektronikus zene és a producerkedés rejtelmeibe – az ő nyomán indult el a capsule boy is. Úgy gondolom, hogy senki sem kész dalszerző: ez folyamatos úton levés. Igyekszem tudatosan alakítani ezt az utat, próbálok évről évre fejlődni. Emiatt kialakult bennem egyfajta bizonyosság abban, hogy mindig egyre jobb lesz, amit kiadok a kezeim közül – egy-egy megjelenésnél arra szoktam gondolni, hogy oké, ebből most kihoztam a maximumot. Tisztában vagyok a gyengeségeimmel, de hiszek abban, hogy legközelebb jobb lesz. Már csak e várakozás miatt is megéri folyamatosan új dolgokat alkotni.

Capsule boy projekted hogyan viszonyul az eddigiekhez? Ez a Cz. K. Sebő újragondolása, folytatása vagy párhuzamos szerzői én?

Ezt párhuzamos alkotófolyamatként terveztem el. Fontos számomra, hogy a Cz. K. Sebő különálló legyen, főleg most, hogy zenekar is csapódott mellém. Elég markánsan elkülönülő alkotói identitásokról van szó, ezért adtam az elektronikus zenei részemnek önálló nevet. Ugyanakkor a közösségi médiában és a Spotifyon nem különítettem el a kettőt, mert időpocsékolásnak tűnt – nem szeretném a lassan, de biztosan kialakított követőtáborom figyelmét megosztani. Ebben persze az is segít, hogy tudom: aki szereti a zenei világomat, attól nem fog messze állni capsule boy sem, függetlenül attól, hogy a hangszerelés más.

Ha
jól tudom, éppen capsule boy-lemezt készítesz. Mit tudhatunk erről?

Azt viszonylag nagy biztonsággal mondhatom, hogy még idén megjelenik. Magyar, angol és halandzsaszöveges számok egyaránt lesznek rajta, de főleg magyar nyelvű dalokat tervezek rá. A hangszerelést és a komplett dalszerzést én végzem, a mixelésben és a produceri munkában Yank segít. A munkafolyamatot ezúttal könnyíti, hogy pályázati határidővel kell számolnunk – a fenyegető határidők pozitívan hatnak rám. Nincs halogatás, nincsenek üres körök. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire jó folyamatos munkában lenni. Ebből tudok ihletet meríteni az összes többi feladatomhoz is.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu