A Prae Kiadó 2017-ben indította útjára Krimi Ma elnevezésű könyvsorozatát, amely a kortárs magyar detektív- és bűnregény műfajának megújítását, valamint rétegzettebbé tételét tűzi ki célul. Az azóta eltelt időben négy regény látott napvilágot, Molnár T. Eszter Szabadesés, Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra, Cserháti Éva A Sellő titka, valamint Pintér Tibor A harmónia tébolya című művei. A népszerű és kritikailag is sikeres sorozatot a kiadó 2020-ban is folytatja, eddig két új könyv elfogadása történt meg.
A Krimi
Ma regényei olyan bűneseteket és a hozzájuk kapcsolódó nyomozást mutatnak be,
amelyek szorosan összefüggnek mai társadalmi problémákkal és kihívásokkal. A
nagyvároshoz és a vidékhez való viszony, a társadalmi nemekhez fűződő dilemmák
és más szociális kérdések legalább annyira hangsúlyosak, mint a térségi létből,
a kelet- és közép-európaiságból fakadó sorskérdések.
A pályázatra érkező műveknek nincs szigorúan megkötött tematikus határa, a kiadó olyan anyagokat is szívesen fogad, amelyek a kortárs horizontra például a történelem felől tekintenek (történelmi krimi), esetleg kultúrtörténeti-művelődési téma adja a hátteret. Hasonlóképp ki lehet nyitni a krimi horizontjait más zsánerek (horror, sci-fi, cyberpunk stb.) irányába, a legfőbb szempontok a következők: az egyedi történet és az individuális, magas színvonalú megvalósítás, valamint a magas fokú nyelvi kidolgozottság.
Az első forduló határideje 2020. május 15., péntek.
Részletek itt.
Nyitókép: jelenet Kondor Vilmos bűnügyi regényének Budapest Noir című filmváltozatából.