A díjra idén 38 nevezés érkezett. A jelöltek a második szakaszban maguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt, Krisztik Csaba mellett Gazsó Györgyöt és Szikszai Rémuszt. A jelöltekre augusztus 20-ig az interneten lehetett szavazni.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor és Schneider Zoltán vehette át.


_d0a3026__copy__600x446.png
Dr. Hoppál Péter, a háttérben Borkai Zsolt, Győr polgármestere

Az országos színházi évadnyitón Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Európai Unió statisztikai hivatalának friss felmérése szerint 2015-ben bruttó hazai termék arányosan Magyarország fordította a legnagyobb összeget, 2,4 milliárd eurót kulturális és szabadidős tevékenységekre a 28 tagállam közül. Beszélt arról is, hogy a kormány hisz abban, hogy a kultúra pozitívumait egyre több ember tudja élvezni. 2014-ben ezért indították el a kulturális alapellátás programot, aminek célja, hogy mindenki a lakóhelyéhez közel tudjon minőségi kultúrát fogyasztani. Kiemelte: a legfrissebb statisztikák szerint a színházművészet területén folyamatosan emelkedtek a jegyeladások az elmúlt években: 2016-ban több mint hétmillióan váltottak színházjegyet. Ez a szám 2008-ban 4,5 millió volt, 2012-ben pedig alig több mint ötmillió. A bérletes előadások száma tavaly 8800 volt, bérlet- és jegyvásárlásra pedig hárommilliárd forinttal többet költöttek tavaly, mint 2015-ben.

Hozzátette: a kulturális kormányzat közügynek tekinti a színházak működését és fejlődését. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve nemzeti és kiemelt minősítésű színházak támogatása idén kilencmilliárd 628 millió forint, 42 millió forinttal több, mint tavaly és 185 millió forinttal több, mint két éve. Jövőre pedig további 110 millió forinttal magasabb lesz az állami támogatás. A színházak számára elérhető állami pályázatok összege idén 113 millió forint. Hoppál Péter kitért arra is, hogy az elmúlt évek gazdasági, kulturális és társadalmi tendenciái megmutatták, hogy a jövő sikeres Magyarországát sikeres vidéki városok építéséve képzeli el a kormányzat. Egy sikeres város pedig nem csak gazdasági értelemben stabil, hanem városképét tekintve is rendezett, kulturális infrastruktúrája fejlett, kulturális kínálata pedig vonzó.

Győrt ma Magyarország egyik legerősebb nagyvárosának nevezte, amit nemcsak gazdasági sikerével ért el a megyeszékhely, hanem ?jelentős kulturális és sport hagyományaival, múltjával és jelenével is? ? fűzte hozzá.


_d0a3626__copy__600x425.png
Dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója, a háttérben Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere

Dr. Hóvári János, a díjat lebonyolító MANK Nonprofit Kft. főigazgatója elmondta: a színház a kultúra legrégibb oltára, hazánkban pedig a nemzeti kultúra fohásza. ?Ez igaz a múltra, a jelenre, és a jövőben is annak kell lennie.? A Kaszás Attiláról elnevezett díj nemcsak róla szól, hanem a színészi hitvallásról, amelyben ő példamutató mester volt ? tette hozzá, majd megköszönte a támogatást a Hegyvidéki Önkormányzatnak, a Raiffeisen Banknak, a Mozaik Művészegyesületnek, a Kultúráért Felelős Államtitkárságnak és a Magyar Művészeti Akadémiának.


_d0a3683__copy__600x400.png
Krisztik Csaba színművész, a Kaszás Attila-díj idei nyertese

Forrás: MTI
Fotó: Csákvári Zsigmond