Bár Julian Schnabel Magyarországon elsősorban talán inkább filmrendezőként ismert , a közönség számára most lehetőség nyílik arra, hogy mélyrehatóan megismerkedhessen Schnabel művészetének olyan jellegű alkotásaival, amelyek életművének jelentős, de ritkán vizsgált részét képezik.
Julian Schnabel olyan alkotók mellett indult, mint Jean-Michel Basquiat vagy Keith Haring. A kiállításon mélyrehatóan megismerkedhetünk Schnabel művészetének jelentős, de ritkán vizsgált részével. Ez a grafikai nyomatainak legelső kiállítása Magyarországon, amely vadonatúj, tavaly készült műveket is tartalmaz.
Schnabel az 1970-es évek vége óta van jelen a képzőművészeti életben, az első egyéni tárlata 1979-ben volt, azóta rendszeresen kiállít. Többek között a New York-i Leo Castelli Gallery és Whitney Museum of American Art, az amszterdami Stedelijk Museum, a madridi Reina Sofia és a bázeli Kunsthalle mutatta már be munkáit.
Munkáiban központi szerepet kap a hagyományos festészeten túlmutató anyagok és felületek - kerámia- és vászondarabok, gyanta, bársony, talált képek - használata, az állandó kísérletezés.
A tárlaton látható alkotások különleges helyet foglalnak el Schnabel munkásságában. "E lapok virtuóz módon ragadják meg a forma és a szín dinamikáját. A művész laza szerkesztéssel és árnyalatgazdag színhasználattal közeledik a készen talált anyaghoz, s annak sokféle megjelenésében is érzékenyen és játékosan reagál rá, anélkül, hogy a szubsztanciáját eltagadná" - mondta dr. Alexander Tolnay, a kiállítás kurátora a tárlatot megnyitó beszédében.
Az ilyen típusú alkotások mellett a művész gyakran reflektál privát eseményekre, például barátja, Paolo Malfi halálára. A történelemre és művészetre való utalások is megjelennek, például a Childhood című sorozatában, amelyet az Egyesült Államok függetlenségének 240. évfordulójára készített, és egy, a Fehér Házból származó faltapéta képi látványát használta fel hozzá, vagy a Happy Thursday című képén, amelyhez a brandenburgi kapu és ünneplő emberek képét applikálta a műbe (a berlini fal csütörtöki napon omlott le). A Walt Whitman szériában, amelynek zárójeles alcímei természeti jelenségek (vízesés, tó, levegő), az amerikai költőnek állít emléket. Schnabel képei és filmjei közötti érdekes kapcsolatra is van példa: az 1995-ös Last Attempt at Attracting Butterflies sorozatra a 2007-es Szkafander és pillangó című filmjének ismeretében máshogy tekint(het)ünk.
Schnabel szerint "valójában minden festmény metaforikus. Valami olyanra emlékeztet, amit már esetleg láthattunk, egy kulcs a képzeletünkhöz. Azoknak, akik azt hiszik, hogy a festmény csak önmaga, azoknak én épp az ellenkezőjét állítom. Egy kép konkrétsága, kézzelfoghatósága nem segíthet, de utalhat az asszociációk olyan világára, amely teljesen eltérhet attól a látványtól, mint amit nézünk".
A kiállítás 2019. október 5-ig látható a veszprémi Csikász Galériában.
Forrás: magyarmuzeumok.hu/Gáspár Balázs
