A Kodály Reflections egy trilógia második részeként a magyar zeneszerzőlegenda kórusművei előtt teszi tiszteletét.

A koncertsorozat első részének fókuszpontja a szintén történelmi jelentőségű Bartók Béla munkásságára fókuszált. A kreatív folyamat eredményeképpen 2018-ban debütált 15 Hungarian Peasant Songs című lemez hangzatos sikernek örvendett és több szakmai díjjal is kitüntették. A Kodály Reflections is kuriózumnak ígérkezik, mely a zeneszerző kulturális hagyatékát tiszteletben tartva és a kortárs zene frissességét megszólaltatva felejthetetlen koncertélményt ígér a hallgatóságnak.

A Modern Art Orchestra szerzői és muzsikusai számára a
zenekar kezdete óta fontos szempont a műfajok közötti átjárhatóság és a zenei határok árnyalása,
s ennek megfelelően számos, hasonló gondolkodású szerző műve szerepel a
MAO repertoárjában. A magyar zene kultúrkincse és élvonalbeli kortárs
muzsikusaink egyaránt olyan értéket képviselnek, melyet fontos küldetés minél több ember számára hozzáférhetővé tenni.

A Kodály Reflections koncertanyagában kétfajta alkotóelemet lehet megkülönböztetni. A zeneszerző népszerű kórusműveit a Nemzeti Énekkar közreműködésében hallhatjuk, eredeti formában. A koncert folyamán az eredeti Kodály kompozíciók mellett a MAO szerzőinek hangszereléseit és szerzeményeit is hallhatjuk majd. A Modern Art Orchestra kreatív műhelyének zeneszerzői (Fekete-Kovács Kornél, Cseke Gábor, Bacsó Kristóf, Ávéd János, és Subicz Gábor) az elhangzó Kodály kompozíciókból merítették inspirációjukat a koncerten megszólaló saját szerzeményeikhez. Ez a konstrukció azzal a ritka lehetőséggel áll a közönség elé, hogy a magyar zenei kultúra hagyatéka mellett a kortárs zene lencséin keresztül tolmácsolja a tradicionális értékeket.

Az est nem csak eszmei értékét tekintve nagyszabású
produkció – a Nemzeti Énekkar és a Modern Art Orchestra közreműködése következtében mintegy száz muzsikus
színpadi megjelenésnek lehetünk tanúi.

A magyar zeneszerzőknek emléket állító trilógia utolsó részét 2021-ben ismerhetjük meg. A zárófelvonás tematikája Dohnányi Ernő munkássága köré csoportosul majd és – hasonlóan az első két részhez – igazi különlegességnek ígérkezik.

Kiemelt kép: MAO