A MEZZO TV külön engedélyével a Concerto Budapest május 30-tól egy héten át elérhetővé teheti a hazai közönség számára a  filmet. Az egyik meghatározó hazai internetes portál élő közvetítésében május 30-án, szombaton és 31-én, vasárnap este lesz megtekinthető, a Concerto Budapest honlapján pedig május 30-tól június 5-ig lesz elérhető ingyenesen.

A film 2019 december 4-én a Müpában rendezett koncertről készült. A két zenekar, valamint Keller András és Gidon Kremer együttműködésében született mintegy 2 órás film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett, a film rendezője Szabó Stein Imre.

Keller András, a koncert karmestere, és a világ egyik legjelentősebb hegedűművésze, Gidon Kremer zenei barátsága közismert; ezúttal zenekaraik egybekelése az egyéni elmúlás és a világméretű kataklizma rendkívüli erejű megszólaltatását eredményezte.

Fotó: Valuska Gábor